2009. február 27., 09:312009. február 27., 09:31
A Nyílt Színi hetében az egyetem nyilvános bemutatókat tart a diákok egyébként zártkörű mesterségvizsgáiból, nyitott órákat szervez, amelybe bárki bekapcsolódhat.
A színházművészeti tanszék tanárai és diákjai színészmesterség-, improvizáció-, bábművészet-, színpadibeszéd- és rendezésórákra várják mindazokat, akik szeretnének tájékozódni az egyetemi életről. A színpadibeszéd-órákon Nemes Nagy Ágnes-, Lázár Ervin- és Parti Nagy Lajos-szövegek hangzanak el, a rendezés szakon tanulók Csehov-jeleneteket mutatnak be az érdeklődőknek, március 6-án pedig beszélgetéssel egybekötött előadásnézésre várják a közönséget: a Franciaországban dolgozó nagykanizsai mozgásművész, Nagy József Paso Doble című előadását vetítik.
Másnap a teatrológia szakos hallgatók órái lesznek nyilvánosak: az öszszehasonlítóirodalom-órán a mesélő emberről esik szó, film és filmelméletből Almodovar filmjeiről és a színházról beszélgetnek, teatrológiaórán a modern drámákat és a Tompa Gábor rendezte A kopasz énekesnőben a szöveg és előadás kapcsolatát vizsgálják. A sajtóműhelyben a Nő a múltból és a Stop the tempo című marosvásárhelyi előadások bemutató előtti és utáni sajtótükrét elemzik, színháztörténetből pedig A mai színházi tér kialakulásának előzményei az antik görög és a hellenisztikus színházban címmel hallgathatnak előadást.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.