Hirdetés

Nyílt színi taps: Nagyváradon és Kaposváron is sikert könyvelhetett el a szentgyörgyi színház

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Iráni konferencia című előadását a nagyváradi HolnapUtán Fesztivál közönsége is megtekinthette •  Fotó: Szigligeti Színház/Facebook

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Iráni konferencia című előadását a nagyváradi HolnapUtán Fesztivál közönsége is megtekinthette

Fotó: Szigligeti Színház/Facebook

Két fontos fesztiválon vett részt sikerrel a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata az Iráni konferencia című, Bocsárdi László által rendezett előadással – közölte pénteken a társulat.

Krónika

2024. június 21., 15:522024. június 21., 15:52

Június 13-án a nagyváradi HolnapUtán Fesztiválon, június 16-án, vasárnap pedig Kaposváron, az Országos Színházi Találkozón (OSZT). A vendégjátékok fogadtatásáról Pál Ferenczi Gyöngyi, a színház igazgatója és az előadás egyik szereplője nyilatkozott. Amint a színház honlapján olvasható értékelésben szerepel, a HolnapUtán Fesztiválon többször is fellépett már a sepsiszentgyörgyi társulat, rendszeres meghívottja ennek a rendezvénynek.

Az Országos Színházi Találkozón azért volt fontos részt venni, mert most játszották először magyarországi közönség előtt az Iráni konferenciát.

Hirdetés

„Hazai pályán meglepően jól fogadták az előadást, értő és befogadó közönsége van Sepsiszentgyörgyön Ivan Viripajev darabjának, de idegen környezetben játszani mindig nagyobb kihívás, és erre a produkcióra ez különösen igaz, mert egy igazi konferenciát idéző, rendhagyó színházi előadásról van szó. Három vendégjátékot tartottunk idáig az Iráni konferenciából, Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Kaposváron, és mindhárom helyszínen nagyon nyitott közönséggel találkoztunk” – fogalmazott a társulat vezetője.

Mint részletezi, meglátása szerint az

egyik fontos erénye az előadásnak, hogy a felmerülő kérdések kapcsán sem a szerző, sem az alkotócsapat nem kíván igazságot tenni, csupán megmutatják egy csomó szempontját a bennünket körülvevő események értelmezésének, különböző igazságokat feszítenek egymásnak.

„Úgy érzem, mindenhol sikerült megszólítanunk és gondolkodásra sarkallnunk a közönséget, Magyarországon talán még inkább, mint itthon, hisz a kaposvári „konferencia” több felszólalója is nyílt színi tapsot kapott… Ha valamit mégiscsak magával vihet a néző előadás után, akkor ez a vertikalitás és a folyamatos önvizsgálat fontossága, amit ezúttal is sikerült átadni a nagyváradi és a kaposvári fesztivál közönségének is” – fogalmaz Pál Ferenczi Gyöngyi.

Az Iráni konferencia vendégjátékainak sora folytatódik. Augusztus 2-án Gyulán, szeptember 4-én a Budapesten a Városmajori Színházban, szeptember 7-én pedig Szatmárnémetiben játssza a társulat a Bocsárdi László által rendezett előadást.

Az előadás mindkét szereposztása egyenlő arányban mutatkozhat be a turnék során. November folyamán Székelyudvarhelyen is bemutatják az előadást, és az alkotók bíznak benne, hogy az Iráni konferencia turnéinak sora még azzal sem ér véget.

korábban írtuk

A társulatnak is hatalmas kihívás a Tamási Áron Színház által bemutatandó Iráni konferencia
A társulatnak is hatalmas kihívás a Tamási Áron Színház által bemutatandó Iráni konferencia

Az idei sepsiszentgyörgyi színházi évad első bemutatója, az Ivan Viripajev által írt és Bocsárdi László által rendezett Iráni konferencia több okból is rendhagyó lesz, tudtuk meg Pál-Ferenczi Gyöngyi színházmenedzsertől.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Kolozsvári metszéspont: nagy visszatérőkkel, új vendégfellépőkkel jubilál az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál

Azért indították, mert a közönség egy része a harmincas évek színházát kérte számon a kolozsvári magyar társulaton. A kortárs világszínház erdélyi seregszemléje lett: november 10. és 22. között 10. alkalommal rendezik meg az Interferenciákat.

Kolozsvári metszéspont: nagy visszatérőkkel, új vendégfellépőkkel jubilál az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Kolozsváron lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház az operában

A kincses városban lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház, a Pupek című produkció november 3-án 19 órától látható-hallható a Kolozsvári Magyar Operában.

Kolozsváron lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház az operában
2026. november 03., kedd

Szatmári és nagyváradi színművész kapja megosztva a 2026-os Csíky András-díjat

A Csíky András Alapítvány kuratóriuma 2026-ban megosztva ítéli oda a Csíky András-díjat Moldován Blanka színművésznek, valamint Kocsis Anna színművésznek.

Szatmári és nagyváradi színművész kapja megosztva a 2026-os Csíky András-díjat
2026. november 02., hétfő

Nagyszeben és Budavár összefog: hamarosan kezdődik a dél-erdélyi szórvány magyar ünnepe

Huszonegyedik alkalommal rendezik meg november 6. és 15. között az Ars Hungarica fesztivált Nagyszebenben és a Szeben megyei Vízaknán. A dél-erdélyi magyar közösség legnagyobb kulturális seregszemléjén minden program ingyenes.

Nagyszeben és Budavár összefog: hamarosan kezdődik a dél-erdélyi szórvány magyar ünnepe
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem

A díszünnepségen jelen lesznek többek között a román királyi család tagjai, valamint a román és magyar kormány képviselői.

Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
2026. október 28., szerda

Sokféle történet, közös öröm: Müller Péter és a Sziámi zenekar is fellép a Kolozsvári Zsidó Napokon

Immár 11. alkalommal szervezik meg a zsidó kulturális napokat Kolozsváron, a november 2. és 5. közt tartandó rendezvénysorozatra a szervezők a zsidó kultúra barátait várják Erdély kincses városába.

Sokféle történet, közös öröm: Müller Péter és a Sziámi zenekar is fellép a Kolozsvári Zsidó Napokon
2026. október 28., szerda

Elhunyt Gyöngyössy János történeti grafikus, illusztrátor

Életének 71. évében, október 26-án elhunyt Gyöngyössy János székelyföldi történeti grafikus, illusztrátor.

Elhunyt Gyöngyössy János történeti grafikus, illusztrátor
Hirdetés
2026. október 27., kedd

Léda és Csinszka találkozik: Ady szerelmeiről szóló zenés színházi előadás Aradon

Ady szerelmei – több nő egy részben címmel érkezik budapesti vendégelőadás az Aradi Kamaraszínházba.

Léda és Csinszka találkozik: Ady szerelmeiről szóló zenés színházi előadás Aradon
2026. október 26., hétfő

Hazug „inkubátorközegben” megőrizni az emberséget: Verdi-mű premierje a Kolozsvári Magyar Operában

Anger Ferenc rendezésében mutatja be Giuseppe Verdi Don Carlos című operáját a Kolozsvári Magyar Opera társulata csütörtökön este fél héttől.

Hazug „inkubátorközegben” megőrizni az emberséget: Verdi-mű premierje a Kolozsvári Magyar Operában
2026. október 21., szerda

Ne a távolság döntsön: továbbra is megtéríti a máshonnan érkező nézők útiköltségét a Kolozsvári Magyar Opera

Megtéríti az útiköltséget a Kolozsvári Magyar Opera azoknak a nézőknek, akik más településekről, szervezett csoportban érkeznek az előadásaira.

Ne a távolság döntsön: továbbra is megtéríti a máshonnan érkező nézők útiköltségét a Kolozsvári Magyar Opera
Hirdetés
Hirdetés