
Március 27-én, a színházi világnapon a nagyváradi közönség már betekintést nyerhetett Az öngyilkos című, készülő produkció próbafolyamatába
Fotó: Facebook/NagyvaradiSzigligetiSzinhaz
Nyikolaj Erdman Az öngyilkos című abszurd komédiáját mutatja be a nagyváradi Szigligeti Társulat pénteken – közölte hétfőn a partiumi teátrum.
2022. március 28., 16:352022. március 28., 16:35
A darabot Botos Bálint állította színpadra, aki a nagyváradi társulatnál végzett munkáról elmondta, hogy bár negyedik alkalommal dolgozott a társulattal, a színészek egy részével a próbafolyamat alatt ismerkedett meg.
Botos Bálint szerint ha az alkotók jól végezték munkájukat, akkor az előadás egyszerre kínálhat valóban önfeledt, nagy nevetésekre alkalmat adó estét úgy, hogy közben megborzongatóan fájdalmas, vagy olykor-olykor groteszk arcait mutatja meg az emberi természetnek.
A darab főszereplője, Szemjon Podszekalnyikov az állástalan kispolgár, sértődékeny és jó étvágyú. Egy este kenőmájast szeretne enni, de a kirobbanó házastársi vitában olyan mélyen megsértődik, hogy végzetes döntésre szánja el magát. Ez a jelentéktelen helyzet indítja útnak azt a tébolyult versenyt, amelyben felvonul előttünk az értelmiség, a klérus, a művész, hogy a szerző általuk mutasson görbe tükröt az emberi kicsinyességről.
A díszletet Golicza Előd, a jelmezeket Bajkó Blanka Alíz tervezte. A bemutató előadás pénteken este lesz a nagyváradi színház nagytermében.

A március 27-i színházi világnap alkalmából a Kolozsvári Állami Magyar Színház – mint azt a nagyközönség már megszokhatta a pandémia előtti években – izgalmas eseményekkel várta a nagyérdeműt.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!