
Fotó: Krónika
A nyaradtv.ro honlapon jelentkező televízióadó egyelőre megvágott, de kísérőszöveg nélküli híreket közöl. Többek között a nyárádgálfalvi kosaras bálról, a jobbágyfalvi húsvéti szokásokról, a nyárádszeredai Bocskai Napokról, a helyi D osztályos focicsapat egyik mérkőzéséről vagy a köszvényesi benzinkút létesítéséről készült anyagokat január óta mintegy huszonötezer érdeklődő töltötte le.
A regionális adó beindítása a nyárádszeredai ifj. Nagy Imre régóta dédelgetett terve. A filmes szakember két, szintén önkéntesen dolgozó kollégájával, Bartus Mihállyal és Kátay Csabával vágott bele a televíziózásba. Hármuk vállalkozása egyelőre gyerekcipőben jár: a tévé nem rendelkezik stúdióval, és a műsorszórási engedélyeket sem szerezték még be. Az ilyen típusú vállalkozáshoz szükséges indulótőkéről és költségvetésről Nagy annyit mondott, eddig hol egyik, hol a másik zsebéből vette elő a pénzt, ám reméli, hogy hamarosan eljön a pillanat, amikor a Nyárád Tv Közművelődési Egyesület sikerrel fog pályázni. „Jó lenne két-három, akár több embernek is kenyeret adni. Egyelőre viszont meg kell tanulnunk pályázatokat ellesni, megírni és megnyerni” – fejtette ki a Krónikának Nagy Imre, hozzátéve, a programokat szerkesztő „stábot” is meglepte, mennyien érdeklődtek a Nyárád Tv hírei iránt a régióban, de sok, az ország vagy a világ túlsó sarkában élő néző is jelentkezett. „Két hónapon belül a helyi kábeltévérendszeren is el szeretnénk kezdeni a műsorszórást” – jelentette ki Nagy Imre. Elképzelései szerint a nyárádszeredai központú adó Nyárádtőtől Nyárádremetéig valamennyi települést fedne. Kezdetben heti kétórás, csütörtökön sugárzott műsort gyártanának, majd pénteken és szombaton megismételnék a kísérleti adást. Vasárnap egyházi rovattal lepnék meg a tévénézőket.
Hirtelen népszerűsége ellenére nem mindenki örül a Nyárád Tv megjelentének. Nyárádszeredában egy neve elhallgatását kérő önkormányzati képviselő úgy vélte, a honlap üzemeltetői nemrég tendenciózus közvélemény-kutatást adtak közre, melyből kizárólag az derül ki, hogy a kisváros szavazópolgárai elégedetlenek a jelenlegi tanácsosok munkájával, és személyi változásokat igényelnek. Ennek ellenére a felmérés hitelesnek bizonyult: az RMDSZ március végi előválasztásai alkalmával a régi önkormányzati képviselők közül sokan kiestek, helyüket fiatalok vehetik át a listán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.