
Fotó: A szerző felvétele
2011. szeptember 07., 07:302011. szeptember 07., 07:30
Amint a szerzőtől megtudtuk, modelljei ismerősök, barátok, kollégák, egykori lakótársak voltak. A saját képeiről, mint mondta, nem szeret beszélni, hisz épp azért készít fényképet, mert ezzel olyasmit közöl, amit szóban nehezen tudna. Annyit azonban elárult, hogy azért szereti az analóg technikát és a fekete-fehér fotókat, mivel így kifejezőbbek a képek, sokkal szebben jönnek ki az árnyalatok, és a fényérzékenység is nagyobb. Digitális géppel „steril” fotók készülnek, míg az analóg felvételek homályosabbak, elvontabbak. Ez egyébként a művész negyedik kiállítása, amelyből három egyéni tárlat volt, Gozner Gertrud a kolozsvári Tranzit Házban megnyílt tárlatát tartja a legjelentősebbnek.
A mostani megnyitón Szilágyi Levente, a szatmári múzeum munkatársa úgy vélekedett, Gozner Gertrud a női fotográfia egyik legtehetségesebb erdélyi képviselője.
„A női fotográfia számos paradigmaváltáson ment át az elmúlt évtizedekben. Gozner Gertrud képei engem a fogalom eredeti megjelenésének idejébe visznek viszsza, amikor a nők helyet kerestek maguknak a férfidominanciájú kultúrában – fejtette ki a muzeológus. – Ám mégis akad egy óriási eltérés, mivel képei nem programszerűek, nem lázadoznak a férfiuralom ellen, hanem magától értetődőek és természetesek, nem valami ellen készülnek, hanem valami mellett, a fénykép számára nem eszköz, hanem cél, az »én« megismerésének célja.” Ciprian Jura, a szatmárnémeti Prisma Fotósegyesület tagja elmondta: a művész jelentőségét ékesen bizonyítja, hogy munkái több ízben szerepeltek már nívós romániai és magyarországi szakmai folyóiratokban. Meglátása szerint Gozner Gertrud képei a női lélek egy-egy részletét mutatják meg úgy, ahogyan egy másik nő látja. Minden fotónak üzenete van, érzelmekről szólnak, vagy egy-egy gesztust örökítenek meg.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.