A budapesti Pataky Klára Társulat vendégszerepel a nagyváradi Szigligeti Stúdióban február 18-án 19 órától. A társulat, amelyet a kortárs táncművészet kiemelkedő műhelyeként tartanak számon Magyarországon, ezúttal CsendÉlet című előadását hozza Nagyváradra.
2017. február 13., 13:432017. február 13., 13:43
„A CsendÉlet most még tovább merészkedik, a lelkek biológiája mögé, egy képzeletbeli eredet irányába néz, oda, ahol az ember nőként és férfiként már adott, de találkozásuk még csak lehetőség. Az anatómus kíméletlen pontosságával mutatja a mélységet, miközben a művész érzékenységével megóv attól, hogy az visszanézzen ránk. Pataky Klára mindig is mestere volt a lélek (az utóbbi években elsősorban a női lélek) finom mozgásainak, ez ihlette munkáit, ahol a legintimebb gondolatok, vágyak, álmok és félelmek finom fodrokat vetnek a testeken\" – olvasható a váradi Szigligeti Színház közleményében.
Pataky Klára koreográfus számos rangos szakmai díj birtokosa, és számos táncszínházi előadás alkotója. A nagyváradi előadás a Független Színházi Napok keretében valósul meg, melynek célja, hogy a közönség megismerje a térség független, illetve kortárs műfajokkal kísérletező színházi társulatait.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.
szóljon hozzá!