Évente megrendezett forgatókönyvíró pályázatuk pályakezdő, fiatal filmeseknek kíván lehetőséget biztosítani a bemutatkozásra, a nehezebben „bevehető”, hivatalos filmes fórumokon kívül: a győztes forgatókönyveket ugyanis a szervezet segítségével filmre vihetik az alkotók.
A verseny idei romániai országos díjkiosztójáról – amelyet a kolozsvári Insomnia kávéházban rendeztek – Andrei Tănase, a bukaresti I. L. Caragiale Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója jutott tovább a nemzetközi megmérettetésre. Rajta
kívül a pályázat hazai szakaszán Matei Filimon, Andreea Curt és Tötszegi Szilárd részesült elismerésben a bírálóbizottság részéről – utóbbi a NISI MASA pályázatának tavalyi első díjasa.
A NISI MASA romániai képviseletét ellátó, kolozsvári székhelyű Argo Audiovizuális Egyesület elnöke, Szántai János lapunknak elmondta: az európai fiatal filmesek hálózatának forgatókönyvíró pályázata rendkívüli jelentőségű, ugyanis olyan, 18 és 25 év közötti tehetséges fiataloknak biztosít lehetőséget a filmszakmába való bekerülésre, akik alkotásaik
elkészítéséhez nem találnak megfelelő fórumot. A filmkritikus szerint a pályakezdők többnyire csak önerőből
teremthetik meg az érvényesüléshez szükséges szakmai és anyagi hátteret. „A NISI MASA pályázata ezt a hiányt
pótolja, mivel teljesen nyitott bárki számára, aki hajlandóságot érez magában a filmkészítésre” – magyarázta. Szántai ugyanakkor hiányérzetének is hangot adott: elmondása szerint ugyanis nagyon kevés erdélyi magyar fiatal élt a kínálkozó lehetőséggel, és jelentkezett az országos szakaszra. „Ezt annál is inkább furcsállom, mert Kolozsváron olyan színvonalas
filmes műhelyek működnek, mint a Sapientia–EMTE fotó-filmmédia szaka vagy a Filmtett mozgóképes hetilap” – fogalmazott az Argo egyesület elnöke.
A magyar–kanadai származású David Szalay kapta idén a legrangosabb brit irodalmi elismerésnek számító Booker-díjat Flesh című új regényéért.
Kétszáz éves jubileumát ünnepli idén a Magyar Tudományos Akadémia, amelyhez kapcsolódva november 20–22. között Kolozsváron rendezik meg a Magyar Tudomány Napja Erdélyben című eseménysorozatot.
Érkezik az erdélyi mozikba az Egykutya című magyar film, az Oscar-díjas Deák Kristóf legújabb alkotása.
A Csíky András Alapítvány Kuratóriuma közölte, hogy ki a 2025-ös évben a díjazottjuk. Idén székelyföldi társulat fiatal színművésznője kapja az 1000 euróval járó elismerést.
A laikus nézők számára is befogadhatók és élvezetesek azok a felvételek, amelyek az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesülete kezdeményezésére különböző tájegységek népzenéjét ismertetik. Az új HangŐRZŐ-kisfilmekről Molnár Szabolcs prímással beszéltünk.
Premierekkel, díjnyertes produkciókkal és felújított alkotásokkal várják a közönséget a 19. Bukaresti Magyar Filmhéten, melyet november 10. és 16. között rendeznek meg a román fővárosban – tájékoztatta az MTI-t a Liszt Intézet bukaresti központja.
November 15-én a Kolozsvári Magyar Operában, a film kalotaszegi közreműködői részvételével mutatják be a Magyar menyegző című zenés, táncos, romantikus filmet.
Adódtak ugyan anyagi, szervezési nehézségek az elmúlt két évtizedben, viszont örömre ad okot, hogy jubilálhat a 20. alkalommal tartandó Ars HUNGARICA, Nagyszeben magyar kulturális fesztiválja.
A nagyváradi Szigligeti Színház Szigligeti Társulata november 8-án 19 órakor mutatja be legújabb produkcióját: a Leenane szépe című, fekete humorral átszőtt drámát. A premiert a Transilvania színpadon tartják.
A mai Magyarország és Erdély között elhelyezkedő tájegység különleges táncait és énekeit, valamint híres költőinek gondolatait, verseit idézi meg legújabb, Partium – Az Értől az Óceánig című produkciójában a Duna Művészegyüttes.