2010. július 20., 10:372010. július 20., 10:37
A köztévé internetes oldalait sem nézték még soha annyian, mint a foci-vb egy hónapja alatt: összesen 1,5 millióan kattintottak az MTV Online valamelyik cikkére, képére vagy videójára. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon minden második-harmadik látogató megnézte az MTV valamelyik honlapját.
A világbajnokságon szinte megduplázódott az MTV Online napi összes látogatószáma: most csaknem elérte a 180 ezret, míg a tavaszi időszakban 90–100 ezer volt. Azért is érdekes ez az adat, mert a nyári időszakban – a szabadságok kezdetével – mélypontra zuhan a hazai internetlátogatottság, ezzel szemben az MTV Online bőven emelkedett.
Rekordot döntött az internetes élő adás nézettsége is, hiszen volt olyan nap, amikor 100 ezernél is több felhasználó követte élőben a Magyar Televízió közvetítéseit a weben. Egy-egy élő mérkőzésbe 20–25 ezer látogató kapcsolódott be a Telesport.hu-n. A párhuzamos meccseknél ez a szám még följebb emelkedett, és meghaladta a legutóbbi Európa-bajnokság eredményeit is.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.