
Hétfőn este 7 órától mutatja be Tasnádi István Cyber Cyrano című művét a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház a Háromszék Táncstúdióban.
2016. február 28., 17:192016. február 28., 17:19
A társulat művészeti vezetője, Nagy Kopeczky Kálmán december eleji váratlan halála óta ez lesz az első bemutató a Cimborák Bábszínházban.
„Tasnádi István a Cyber Cyrano című drámájának műfaji meghatározása a netdráma. Az idősebb generációnak talán kissé idegen ez a világ, viszont a mostani Y generációnak az internet nélkülözhetetlen az életükben akár egy köldökzsinór. Úgy használják a netet azon belül a netes felületeket, olyan természetességgel, hogy az már ijesztően hat – olvasható a produkció ajánlójában.
– »Ha bejelöllek, visszajelölsz?« – kérdezi egyik szereplő a másiktól még a dráma elején, olyan mélységet és drámaiságot adva mondatának, ami valószerűtlen, viszont ebben a miliőben, a dráma valóságában igaz, mert a hétköznapokban, a mai világban csak akkor vagy teljes tagja egy közösségnek, ha virtuálisan is jelen vagy, sőt biztosan kijelenthető, hogy csak az számít, aki »fent van a neten«. Ebből a félelemből fakad a dráma eleji kérdés is.”
Tasnádi István Cyber Cyrano című netdrámáját 13 év fölöttieknek ajánlják az előadás alkotói.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.
szóljon hozzá!