Néptáncreneszánsz csíkszéki településeken

•  Fotó: Iochom Zsolt

Fotó: Iochom Zsolt

Mintegy 1500-ra becsülik a csíkszéki 4 és 18 év közötti, fiatal amatőr néptáncosok számát, a környéken működő néptánccsoportok adatai alapján. Emellett több településen működik ifjúsági vagy felnőttnéptáncképzés is.

Szabó Kamilla-Mária

2016. január 28., 12:502016. január 28., 12:50

Csíkszék szinte minden településén működik amatőr néptánccsoport, a tanulni vágyó gyermekek, fiatalok többségét a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes korábbi, illetve jelenlegi táncosai oktatják – tudtuk meg Rangyák Józseftől. A táncegyüttes sajtófelelőse szerint nincs hivatalos felmérés azzal kapcsolatban, hogy hány tánccsoport működik Hargita megyében, de az utóbbi években e téren egyértelmű növekedés volt tapasztalható.

A 90-es évek második felétől Csíkszeredában évente megszervezik a Csűrdöngölő Gyermek- és Ifjúsági Néptánctalálkozót, amelyen tavalyelőtt például csíkcsomortáni, csíkpálfalvi, kászoni, csíkszentmártoni, csíkdelnei, szépvízi, csíkszentmiklósi, csíkszentimrei, csíkszentdomokosi, balánbányai, tusnádi, csatószegi, csíkszentsimoni, csíkszenttamási, csíkszentgyörgyi, csíkmenasági, szentléleki, tusnádfürdői, csíkmindszenti, csíkkozmási, csíkcsicsói és csíksomlyói tánccsoportok vettek részt.

Olyan település is volt, amely több tánccsoporttal képviseltette magát a találkozón. Emellett táncoltak a csíkszeredai Szabadság téren helyi csoportok: a Márton Áron Gimnázium diákjai, és legkisebbekként az Ádám Katalin által tanított gyermekek is. A tavaszi Csűrdöngölőkön 1200–1400 (4 és 18 év közötti) fiatal táncol évről-évre, így mintegy 1500-ra becsülik a csíkszéki csoportokban résztvevő táncoslábú gyermekeket.

A felnőttek is táncolnának

Ezt figyelembe véve, illetve hogy a gyermekek mellett egyre több helyen felnőtt-, illetve ifjúsági tánccsoportok létrehozását kezdeményezik, kijelenthető: napjainkban újra reneszánszát éli a néptánc. György Katalin, a Csűrdöngölőt is szervező András Alapítvány munkatársa rámutatott, ez már az amatőr néptáncmozgalom második hullámának tekinthető.

„Ez egyrészt abból adódik, hogy felnőtt az első néptáncos generáció, akik a családalapításon túl vannak, de továbbra is aktívan szeretnének néptáncolni. Másrészt van az a felnőtt korosztály, akiknek a gyermekeik kezdtek el táncolni, és ezáltal váltak szimpatizánsaivá ennek a mozgalomnak. Emiatt érzik úgy, hogy ők is szeretnének ebben az élményben részesülni” – magyarázta.

Felnőttek számára az András Alapítvány mintegy hét éve szervez táncoktatást Zugtánc címmel: hétfőn este a csíkszeredai haladó csoportban például negyvenkét, 30 és 60 év közötti felnőtt táncolt. György Katalin szerint emellett vidéki településeken is működnek felnőtt-, illetve ifjúsági tánccsoportok, például Csíkmadarason vagy Tusnádon. A felnőttek azonban elsősorban kedvtelésből járnak néptáncolni, csak esetenként élnek fellépési lehetőségekkel.

Visszatanítják a hagyományt

A kilencvenes évek végén indult el a gyermeknéptánc-mozgalom, egyre több szakember kezdte el oktatni a fiatalokat. Ez most is működik, hiszen folyamatosan alakulnak tánccsoportok, miközben mások feloszlanak, vagy átalakulnak – mutatott rá az alapítvány munkatársa. Mint azt részletezte, sok tényező befolyásolja, hogyan működnek, változnak a tánccsoportok. Ez függ attól, hogy mekkora a település, hogy az ottani gyermekek hova járnak iskolába. Negatívan hathat, ha a csoport tagjainak többsége máshol tanul tovább, ezáltal elgyengülhet a helyi néptáncegyüttes.

A jó példa az, ha van utánpótlás-tánccsoport, ahonnan kikerülnek az új táncosok, felváltva az időközben távozókat. Rangyák József meglátása szerint, annak ellenére, hogy sok tényező befolyásolja a tevékenységüket, vannak olyan tánccsoportok, amelyek folyamatosan erősek, például a tusnádi táncosok. De jól teljesítenek a szentkirályi és a vacsárcsi táncegyüttesek is.

„Bár azt tartjuk, hogy a Székelyföldön még élnek a hagyományok, szerintem már a visszatanításnál tartunk. A gyermekek elsősorban nem otthon tanulják meg a tánclépéseket a szüleiktől, hanem inkább tánccsoportban sajátítják el a lépéseket, oktató segítségével” – fejtette ki György Katalin. Rangyák József tapasztalata szerint, Alcsíkon közösségi kezdeményezés révén alakultak ki az erősebb tánccsoportok, míg Felcsíkon inkább karizmatikus személyek révén szerveződnek. Az a legszerencsésebb helyzet, amikor van egy közösségi igény a tánctanulásra, ugyanakkor van egy-két helybéli, aki felvállalja ennek megszervezését, ráadásul egy megfelelő tanárt is találnak. Ha ezek megvannak, akkor képesek fejlődni, ha viszont valamelyik hiányzik, akkor lassan elgyengülhet, sőt meg is szűnhet a csoport.

Hivatásosok oktatnak

Csíkmenaságon is a Hargita együttes táncosai tanítják a kisiskoláskorú fiatalokat a tánclépésekre, az egyik próba alkalmával felkerestük őket. Hozó Levente táncoktató elmondta, Laczkó Benedek Tünde és Bara Szabolcs kollégájával Menaság mellett Székelyudvarhelyen is hetente két alkalommal tanítják a táncos kedvűeket, míg Csíkszentgyörgyön heti egy alkalommal oktatnak. Menaságon három csoporttal foglalkoznak, tanítják az 1–4. és az 5–8. osztályosokat, valamint ifjúsági csoporttal is dolgoznak. A legkisebbekkel könnyebb a munka, hiszen ők meg akarnak felelni a tanítónak, tanárnak, a nagyobbakkal már meg kell szerettetni a táncot ahhoz, hogy valóban érdeklődjenek, és szívesen járjanak táncolni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 12., péntek

Mester és tanítványok – a Műcsarnokból érkezik utazó tárlat az Erdélyi Művészeti Központba

Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.

Mester és tanítványok – a Műcsarnokból érkezik utazó tárlat az Erdélyi Művészeti Központba
2025. szeptember 12., péntek

Holland múzeumban elkövetett festményrablás ihlette filmmel nevez Románia az Oscar-díjra

A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.

Holland múzeumban elkövetett festményrablás ihlette filmmel nevez Románia az Oscar-díjra
2025. szeptember 12., péntek

Miért fontos az erdélyi magyar színházaknak, hogy bemutatkozzanak a román fővárosban?

Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.

Miért fontos az erdélyi magyar színházaknak, hogy bemutatkozzanak a román fővárosban?
2025. szeptember 11., csütörtök

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra

Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra
2025. szeptember 11., csütörtök

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera

Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera
2025. szeptember 11., csütörtök

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész
2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál