Hirdetés

Vásárhelyen népszerűsítik a mozizást

Visszatér Marosvásárhelyre a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál, a TIFF. A kolozsvári seregszemle díjazott alkotásait másodszor tekinthetik meg az érdeklődők szeptember 26–28. között, de a vetítések mellett koncertek is várják az érdeklődőket.

Gáspár Botond

2014. szeptember 15., 17:462014. szeptember 15., 17:46

A rendezvény tavaly érkezett először Maros megyébe a Kultúrpalota átadásának 100. évfordulója alkalmából szervezett eseménysorozat keretében, a szervezők pedig – a fesztivál elnöke, Tudor Giurgiu szerint – úgy ítélték meg, hogy a minőségi szórakozásra fogékony közönséggel találkoztak, ezért idén is „importálják” a TIFF-et.

A filmeket több helyszínen vetítik: a Kultúrpalotában, a nyári színházban és a Művész moziban, az Aranykakas vendéglőben a filmvetítések mellett élő koncerteket, bulikat is szerveznek, a J’ai Bistro vendégei pedig két este az Anim\'Est és a TIFF rövidfilmjeit tekinthetik meg.

Többek között levetítik A nagy szépséget (La Grande Bellezza, rendezte Paolo Sorrentino), amely a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscar-díjat, Golden Globe-díjat és BAFTA-díjat is begyűjtötte, a 2013-as Európai Filmdíj közül pedig a legjobb film, rendező, vágás és férfi alakítás elismerését nyerte el.

„Jep Gambardella író, újságíró, a római társasági élet központi figurája. Annak ellenére, hogy tehetséges írónak tartják, mindössze egy könyvet adott ki, azt is 40 évvel ezelőtt. Jep az írás helyett legtöbb energiáját abba fekteti, hogy részt vegyen a felső tízezer társasági rendezvényein, a hajnalig tartó partikon és bulikban. Lényegében éjszaka él, és nappal alig csinál valamit. Jep 65. születésnapja után egyre inkább elgondolkodik élete haszontalanságán, olykor iróniával, olykor rezignáltan gondol önmagára és arra a társadalmi elitre, amelynek ő is részese. Továbbra is bulizik, de közben bejárja Rómát. Régi és új ismerősökkel találkozik leginkább azért, hogy megtalálja a fecsegés és a zaj mögött meghúzódó »nagy szépséget«” – áll a film ismertetőjében.

Műsoron szerepel a Japán kutya (Câinele japonez, rendezte Tudor Jurgiu) is, amelyet Románia a jövő évi legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjra javasol. A film idős főhőse, Costache Moldu (Victor Rebengiuc) egy áradás következtében elveszítette feleségét, házát és minden megtakarítását. Fia, Ticu váratlan hazatérése Japánból feleségével és fiával mindkettejüket abba a helyzetbe hozza, hogy ismét meg kell tanulniuk kommunikálni és családdá válni.

Az idei TIFF nagydíjasa a spanyol Stockholm című film volt (rendezte Rodrigo Sorogoyen), amelyet Málagában és Miamiban is kitüntettek. Az egyetlen éjszaka történéseit bemutató film két ember különös találkozását mutatja be. Levetítik az Amerika, jövünk! (America, venim!, rendezte Răzvan Săvescu) című alkotást is, amelyet szeptember 19-től vetítenek a hazai mozik. „Egy târgovişte-i művészcsoport Amerikába megy egy előadásra, de a tagok egy gyanús ügynök kezére kerülnek, aki mindent megígér nekik, csak hogy amerikai turnéra induljanak vele. Ezután a gondok egymás után következnek” – olvasható az ismertetőben.

A marosvásárhelyi TIFF-et a Román Film Népszerűsítéséért Egyesület (APFR) és a megyei önkormányzat szervezi. A belépés minden eseményre ingyenes, a helyek függvényében. A program véglegesítése még zajlik, várhatóan jövő hét elején készül el, és lesz elérhető a www.tiff.ro honlapon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés