Hirdetés

Nemzetközivé bővítik a csíkszeredai jazzfesztivált

Az októberihez hasonló hideg, esős időjárás ellenére több száz érdeklődő vett részt a június 30–július 1. között zajló Harmadik Mini Jazzfesztiválon a csíkszeredai Mikó-várban. Szilágyi Nóra szervező elmondta, a nézőszámot tekintve az előző évekhez képest idén sem mutatkozott csekélyebbnek az érdeklődés a fesztivál iránt – míg első nap négyszer akkora közönség volt, mint a tavalyi rendezvény első napján, addig a második napon kevesebben váltottak jegyet a koncertekre.

Forró Gyöngyvér

2011. július 05., 08:092011. július 05., 08:09

 „Az eső és a hideg befolyásolta az emberek hangulatát, nem igazán akartak kimozdulni, pedig már tavaly sikerült befedni a színpadot, és idén több sátrat is felállítottunk, amelyek alá a közönség behúzódhatott az eső elől” – mesélte a Krónikának Szilágyi Nóra, a fesztivál megálmodója.
Az idei fesztivál sztármeghívottja Benkó Sándor zenekara volt, a magyarországi Benkó Dixieland Band, akik világszerte népszerűek és elismertek. „Erre a koncertre is sokan érkeztek nemcsak a megyeközpont lakói közül, de más városokból is átjöttek érdeklődők. Benkóék koncertje mondható a legsikeresebbnek, nagyon profik voltak, megtáncoltatták a közönséget, varázslatos volt” – mesélte Szilágyi. Ugyanakkor hatalmas sikernek örvendett Románia egyik legszebb női hangja, Luiza Zan is, aki csütörtökön 18 órától lépett színpadra a gitáros Jimmy Cserkésszel, a Slang zenekar alapítójával.

A visszajelzések alapján a szervezők úgy ítélik meg, az idei rendezvény színvonalasabb volt, mint az első kettő. Szilágyi Nóra elárulta, jövőre szeretnék elhagyni a „mini” szócskát a fesztivál címéből, és szeretnének belépni a nemzetközi fesztiválok sorába. A rangosabb előadók meghívásához természetesen nagyobb támogatásra van szükség, azonban Szilágyi Nóra örömmel újságolta, hogy idén mind a csíkszeredai polgármesteri hivatal, mind a Hargita Megyei Tanács részéről hatalmas segítséget kaptak. „Minden támogatónk, alapítványok és magánemberek úgy álltak mellénk, hogy érezzük, ez a fesztivál fontos lett az életükben, érzik a súlyát, Csíkszereda részévé vált, és jelezték, hogy jövőre is támogatnak” – mondta Szilágyi.

A hibákra, bakikra vonatkozóan a főszervező elmondta, nem voltak problémák, hiszen kiváló csapattal dolgozott együtt idén is, köszönettel tartozik mind az önkénteseknek, mind szervezőtársainak.
Bár egyelőre nem döntötték el, mi lesz a 2012-es fesztivál neve, felmerült a Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztivál lehetősége is. Szilágyi Nóra hozzátette, szívesen látnának olyan komoly támogatókat, akiknek – megfelelő szponzorálás függvényében – a nevét belefűzhetnék a fesztivál címébe.

A jövő évi programmal kapcsolatosan a főszervező elmondta, már most végzik a közvélemény-kutatást, hiszen sokat számít a közönség véleménye. „Már a fesztivál ideje alatt jöttek emberek, akik javasoltak zenekarokat, én ezeket megjegyzem, és igyekszünk minél több kérést figyelembe venni” – szögezte le Szilágyi, hozzátéve, talán jövőre Luiza Zan ismét visszatér egy híres gitárossal és szaxofonossal, a nemzetközi előadókra kitérve pedig Európából szeretnének majd valakit, akár Lengyelországból, Norvégiából vagy Franciaországból.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés