
Fotó: A szerző felvétele
2010. április 16., 15:052010. április 16., 15:05
Idén a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium, az UNESCO által meghirdetett Kultúrák Közeledése Nemzetközi Évének jegyében szervezte meg a programot, társszervezőként a Kovászna Megyei Tanács, a Kőrösi Csoma Sándor Egyesület, valamint az Árkosi Kulturális Központ csatlakozott. A Három állomás (Csomakőrös–Göttingen–Dardzsiling) című rendezvénysorozat célja nemzetközi szinten megismertetni a tudós, nyelvkutató életét, munkásságát, példaként állítva a különböző kultúrák és vallások közötti párbeszéd erősítésére.
Az első állomás a Csomakőrösön – Kőrösi Csoma Sándor szülőfalujában – és Kovásznán megrendezett nemzetközi konferencia, melyet képzőművészeti kiállítás és kulturális műsorok egészítenek ki. A rendezvényen a több mint húsz Csoma-kutatón kívül India, Kína, Libanon, Irak, Magyarország, Németország, Törökország és Szíria romániai nagykövete is részt vesznek.
Csomakőrösön a tudós-kutató mellszobra előtt tartott megnyitóbeszédében csütörtökön Kelemen Hunor művelődési miniszter elmondta, azért szervezték az UNESCO fővédnöksége alatt az emlékünnepséget, mert Kőrösi Csoma Sándor két tudományágat adott a nyugati világnak: a tibetologiát és a buddhizmuskutatást. „Az ő munkája összekötött népeket, nemzeteket, kultúrákat, a mai napig nemcsak Indiában, hanem az egész világon úgy tartják, hogy ő nyitotta meg a nyugati világ számára a kaput Kelet felé” – összegezte a miniszter.
Tamás Sándor, a háromszéki önkormányzat elnöke beszédében hangsúlyozta, Kőrösi Csoma Sándor példája kötelez, elindult a székely magyar faluból és három kontinenst gyalogolt végig, hogy eljusson vélt gyökereinkhez. A konferencia Kovásznán folytatódik, a szombatig tartó rendezvényen a kutatók Kőrösi Csoma Sándor élete és munkássága mellett többek között a nemezkészítésről, a pentatóniáról, a sztyeppei civilizációkról is tartanak előadást. A kovásznai Városi Képtárban Infinite (Végtelenség) címmel nyílik képzőművészeti tárlat. Kőrösi 12 ezer kilométert tett meg kutatva a magyar nyelv eredetét, elsajátítva közben 17 másik nyelvet, neki köszönhető az első hiteles tibeti–angol szótár.
| Kelemen Hunor művelődési miniszter Csomakőrösön tartott sajtótájékoztatóján elmondta, fontosnak tartja a decentralizációt, a művelődési minisztérium fennhatósága alá jelenleg három művelődési központ tartozik, az árkosi, a bákói és a maroshévízi, az első kettő még idén átkerül a megyei önkormányzatok kezelésébe, hiszen ezek tevékenysége megyei érdekeltségű. A miniszter ugyanakkor elmondta, a pénzhiány a legnagyobb nehézség: több pénzt kellene fordítani a műemlékek restaurálására és a kortárs művészetek támogatására, 63 millió lejből gazdálkodnak, de országos szinten 300 épület restaurálása zajlik. A miniszter szerint az erdélyi filmkészítés, a vizuális művészetek, a színházi előadások finanszírozására is sokkal több pénzt kellene fordítani. Kelemen Hunor hangsúlyozta: bízik benne, ha véget ér a válság, a művelődési minisztérium költségvetése is nagyobb lesz. Újságírói kérdésre elmondta, nem nyújtja be a lemondását a Konzervatív Párt (PC) kérésére, mert nem alkotmányellenes, hogy támogatja a székelyföldi grafikai biennálét. „Nem a Konzervatív Párt akaratán múlik a Székelyföld vagy bármelyik történelmi régió léte, ezután is támogatni fogunk minden kulturális programot a Székelyföldön és más régiókban is” – mondta a miniszter. Elmondta: néhány hónappal meghosszabbítják Gábor Áron eredeti rézágyújának sepsiszentgyörgyi kiállítását, addig megtalálják a jogi utat arra, hogy az ereklye Háromszéken maradhasson. |
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.