2011. december 16., 09:482011. december 16., 09:48
Az alkotás tavaly, a BuSho animációs filmfesztivál Nagyváradon megrendezett workshopján készült, a Partiumi Keresztény Egyetemen – mesélte el a Krónikának Sántha Dénes, a PKE képzőművészeti tanszékének végzettje. Társa a Nagyváradi Egyetemen tanult festészetet, jelenleg itt vesz részt magiszteri képzésen is. A fesztiválon személyesen nem tudtak részt venni, Patrovits Tamás budapesti animációs filmrendező és tanár vette át a díjat helyettük.
Sántha elmondta: nagyon örülnek az elismerésnek – amely egyébként az egyetlen magyar vonatkozású díj volt a szemlén, amelyen idén különösen sok, hét magyar animációs film szerepelt. Filmjük olyan témát taglal a mai kornak megfelelő szellemben, egy internetes esetre átértelmezve, amelyet saját bőrükön nem tapasztalhattak: a két 22 esztendős alkotó a kommunizmus egyik aspektusát, a teljhatalmat, a rezsim által kifejtett kényszert mutatja be egy netes csevegőprogramon keresztül.
A történet szerint egy fiatal fiút maga a Román Kommunista Párt szeretné felvenni a kapcsolatai közé, s a barátkérő „elutasítás” gombja nem működik. A párt és természetesen a Kondukátor egy pillanat alatt átveszi az uralmat a számítógép fölött. Sántha Dénes azt mondja, bár ő maga nem élte meg a kommunizmus időszakát, társával együtt sokat olvasott a témában, és mint meséli, az is kiderült, hogy bizonyos dolgokat nem is tudott. A film egyébként már a tavalyi BuSho fesztiválon díjat nyert: előbb a budapesti, majd a nemzetközi versenyben is komoly eredményt ért el. Sántha Dénes azt mondja, azóta több animációt is készítettek már együtt, de mivel ő maga jelenleg otthon, Csíkszeredában tartózkodik, társa pedig Váradon tanul tovább, egyelőre a közös munka nem halad.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.