
2012. július 13., 07:232012. július 13., 07:23
A kökösi Gábor Áron Általános Iskolában, illetve a helyi kultúrházban két csoportban zajlanak a foglalkozások: a színházszakmai csoportot Fazakas Misi, az Osonó vezetője irányítja, a személyiségfejlesztő-önismereti csoportot pedig Mucha Oszkár.
A program hangsúlyos részét a műhelyfoglalkozások alkotják. Este kortárs színházi előadásokat vetítenek, és megbeszélik a látottakat – tájékoztatta lapunkat Fazakas Misi. A Romániában egyedülálló, intenzív drámatábor olyan impulzust akar adni a fiataloknak, amely az intenzív foglalkozással segít a közösségi élet, az alkotás és önkifejezés örömének megtapasztalásában. Az alkotótáborban részt vesznek a kilencedik osztályba idén bejutott drámatagozatos diákok.
Fazakas Misi elmondta, a 15 fiatal közül kilenc más megyéből érkezett, ez a tagozat jó hírén túl annak is tulajdonítható, hogy a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Gimnáziumban 12 éve működik az ország egyetlen magyar nyelvű drámatagozata. Az Osonó eddig 37 alkalommal szervezett hasonló alkotótábort. Az Osonó Diákszínház 1993-ban alakult, majd később ebből nőtt ki az Osonó Színházműhely, a társulatban az elmúlt 19 év alatt több mint 140 diák tevékenykedett, összesen 13 hazai és nemzetközi díjjal kitüntetett előadást vittek színre.
A roma kultúra ihlette alkotásokat sorakoztat fel a RROMA Film Festival, amelyet szeptember 4. és 6. között szerveznek meg Brassóban és a Brassó megyei Ágostonfalván.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.