
A főváros mellett Marosvásárhelyen is megszervezik az Európai Filmek Fesztiválját, igaz, a bukarestinek mintegy „kivonataként”: május 16. és 18. között kilenc ország ugyanannyi alkotását tekinthetik meg az érdeklődők a Művész moziban.
2014. május 07., 19:082014. május 07., 19:08
Az európai mozgóképek tizennyolcadik seregszemléjét Bukarestben május 9–15. között tartják a bukaresti európai kulturális kirendeltségek és nagykövetségek szervezésében. A fesztivál célja helyet adni az európai nemzeti filmiparok közötti dialógusnak. Közvetlenül a bukaresti fesztivált követően a Román Kulturális Intézet (ICR) Marosvásárhelyre is elhoz néhány filmet.
A fővárosban huszonöt ország negyvenkét alkotását vetítik, ezek közül a marosvásárhelyi közönség kilencet tekinthet meg. Az idei rendezvény tiszteletbeli nagykövete Adrian Sitaru rendező. „Új lendületet akarunk adni a fesztiválnak, amely az Európa-napon kezdődik Bukarestben. Osztozunk az európai értékekben, és részt veszünk az európai interkulturális párbeszédben. A román filmgyártás szervesen összefügg az európai filmes jelenségekkel” – nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek az ICR alelnöke, Liviu Jicman.
„Örömünkre szolgál, hogy idén ismét elvihetjük a filmeket vidékre is, Marosvásárhely ismét felkerült a fesztivál térképére” – tette hozzá az alelnök. Az Európai Filmek Fesztiválját tavaly kizárólag a fővárosban szervezték meg, idén pedig csak Bukarestben és Marosvásárhelyen, holott korábban Temesvárra, Kolozsvárra, Brassóba és Jászvásárra is elvitték a produkciókat.
A Művész moziban május 16-án, pénteken 19 órától a nagy-britanniai Shell (2012, dráma) című filmet vetítik. Május 17-én, szombaton 14 órától az olasz Titokzatos társulat (Magnifica presenza, 2012, dráma), 16 órától a spanyol Péntek Barcelonában (Una pistola en cada mano, 2012, vígjáték), 18 órától a magyar Isteni műszak (2013, fekete komédia), 20 órától pedig a moldáv-román Az ég alsó széle (La limita de jos a cerului, 2013, dráma) című alkotásokat tűzték műsorra.
Május 18-án, vasárnap 14 órától a belgiumi Kinshasa Kids (2012, dráma), 16 órától a holland De Marathon (2012, vígjáték), 18 órától a görög-német September (2013, dráma), 20 órától pedig a szlovén Kirándulás (Izlet, 2011, dráma) tekinthető meg. A belépés a vetítésekre ingyenes.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!