2010. május 11., 10:392010. május 11., 10:39
A Német Demokrata Fórum (NDF) Szatmár megyei szervezete pénteken a Sváb Kulturális Központba várta az ünnepelni vágyókat arra a fotókiállításra, amely a szövetség szatmári fiókjának 20 évére tekint vissza, továbbá egy dokumentumfilmet is levetítettek a szatmári svábok történetéről.
Szombat reggel 9-től kézműves-foglalkozásokat tartottak, ahol többek között az agyagozás fortélyait lehetett elsajátítani, a gyerekek kipróbálhatták a fúvós hangszereket és sváb táncokat is tanulhattak. Az általános iskolások számára rendhagyó, késő estig tartó irodalmi estet szerveztek. Vasárnap német nyelvű katolikus misét celebráltak a Kálvária templomban, és a város központi parkjában német dallamok csendültek fel a környékbeli rezesbandák előadásában.
Vasárnap kora este az Északi Színház nagytermében a temesvári Állami Német Színház a Komédia a sötétben című színdarabot mutatta be a felnőtt nézőknek, a gyerekeknek pedig tegnap délben az Óz, a nagy varázsló című mesejátékot adták elő a Szakszervezetek Művelődési Házában.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.