Hirdetés

Nehezen nyitható kapuk a turisták előtt

Úgy tűnik, nem minden erdélyi vagy partiumi turistalátványosság működtetőjének célja az, hogy minél többen felkeressék – mi mással lehetne magyarázni, hogy akad olyan, amelyik hétvégén, amikor az itthoni vagy éppen környező országok turistái city breakre érkeznek, már a déli órákban bezár, s van olyan is, amelyik ki sem nyit.

Krónika

2016. augusztus 09., 12:362016. augusztus 09., 12:36

Ugyanakkor összességében azt tapasztaltuk, hogy többen vannak azok az intézményvezetők, amelyek külön nyári nyitásrenddel készülnek, és turistaidényben tovább nyitva tartanak, hogy minél többen megtekinthessék tárlataikat.

Felemás helyzet Kolozsváron

Kolozsvár ugyan versenyben van az Európa Kulturális Fővárosa címért, de nem kínál túl sok kulturális tartalmat azoknak, akik hétvégén a délutáni órákban kanyarodnak be a városközpontba. Üde kivételt csak az elmúlt hétvége jelentett, egyes intézményvezetők ugyanis meglátták a potenciális érdeklődőket az Untold fesztiválra érkező tömegekben, így kinyitottak.

Az Erdélyi Történelmi Múzeum például más hétvégéken zárva tart, de az esemény idejére külön nyitvatartási renddel készültek. A hivatalos nyitvatartási rend szerint egyébként hétfőtől szerdáig 10 és 16 óra, míg csütörtökön és pénteken 12 és 18 óra között látogatható a múzeum. A Néprajzi Múzeum már turistabarátabbnak mondható, hiszen szerdától vasárnapig 10 és 18 óra között nyitva tart, az utolsó látogatókat viszont 17 órakor fogadják. A Bánffy-palotában helyet kapó Szépművészeti Múzeum is szerdától vasárnapig látogatható 10 és 17 óra között.

Egykor zár a Teleki Téka

Marosvásárhelyen sem voltak sokkal jobb tapasztalataink. A Teleki–Bolyai Könyvtár például hétköznapokon hétfő kivételével 10-kor nyit, és 18 órakor zár. Szombaton és vasárnap viszont 13 órakor zárnak, a bejárati kapun is olvasható, hogy az utolsó belépés a kiállítások megtekintésére 12:30.

Kovács György, a könyvtár vezetője érdeklődésünkre elmondta, évtizedek óta ez a gyakorlat, és ezen egyelőre nem is tudnának változtatni, ugyanis túl kevés a személyzet, és egy esetleges hosszabbított programot nem tudnának vállalni. „Ha valaki telefonál, hogy hétvégén szeretne ellátogatni hozzánk, elmagyarázzuk neki a nyitvatartási rendet, és kérjük, ha nem ér ide fél egy előtt, akkor jöjjön hétköznap\" – magyarázta Kovács.

Hasonló a helyzet a Maros Megyei Múzeum többi részlegén is, a néprajzi és a természetrajzi szombatonként és vasárnaponként 16 órakor, a várban a régészeti 14 órakor bezár a nyári időszakban is. A múzeum által működtetett szecessziós Kultúrpalota viszont már turistabarátnak mondható, hiszen a nyári időszakban hétfő kivételével mindennap látogatható délelőtt 10 és 18 óra között. Az év többi részében 16 órakor zár a Kultúrpalota hétvégén is.

Váradon akad hétvégi látnivaló

Bár Nagyváradon épp nincs állandó székhelye a Körösvidéki Múzeumnak, van miből válogatniuk a „Pece-parti Párizst\" felkereső turistáknak. A magyar vonatkozású látnivalók közül az egyik legérdekesebb az Ady Endre Emlékmúzeum, amelynek hétvégi nyitva tartása nagyjából turistabarátnak mondható, hiszen pénteken és vasárnap 10–14, majd 16–18 óra között látogatható, míg szombaton 10–15 óra között találják nyitva kapuit.

Alig pár hónapja nyitotta meg kapuját, de máris igen nagy népszerűségnek örvend a nagyváradi szecesszió egyik gyöngyszeme, a Darvas–La Roche-ház, amely jelen pillanatban különböző tárlatoknak és egy polgári lakást bemutató, úgymond lakásmúzeumnak ad otthont, de a távlati elképzelések szerint itt hamarosan szecessziós múzeum lesz. Ide hétfő kivételével mindennap be lehet térni 12–19 óra között. A nemrég felújított vár naponta 9 és 17 óra között várja a látogatókat, idegenvezetést is biztosítanak.

Érdemes még ellátogatni a római katolikus székesegyházban kialakított Szent László Egyházművészeti Múzeumba, ami naponta 8–17 óra között várja a látogatókat, ám vasárnap és az egyházi ünnepeken zárva tart. A református egyház is kialakított egyébként egy kis múzeumot a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban, de ez csak előzetes egyeztetés alapján tekinthető meg.

Nyári nyitásrend a Székelyföldön

A Csíki Székely Múzeum a Munkácsy-tárlattal beírta a nevét a múzeumok nagykönyvébe, népszerűsége azóta töretlen, az intézmény vezetői pedig tesznek is azért, hogy minél több vendéget fogadhassanak. Amellett, hogy igazi turistacsalogatónak számít az augusztus 20-áig még látogatható, Csontváry Kosztka Tivadar műveit felvonultató tárlat, külön nyári nyitva tartással működik a turistaidényben: a múzeum május 7. és október 15. között 9-től 18 óráig látogatható, s csak hétfőn tartanak zárva.

Turistabarátnak nevezhető ugyanakkor a Nagy Imre Galéria is, Csíkzsögöd szülöttjének egykori otthona és a képtár május 15. és október 15. között kedd kivételével mindennap látogatható 9 és 17 óra között, ám október 16. és május 14. között hiába járnánk arra, mert zárva tartanak.Nyáron hétvégéken hosszabbított programmal várja a látogatókat a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum is, igaz, ez is mindössze annyit jelent, hogy 17 óráig tartanak nyitva. (Télen egyébként hétköznapokon 16 óráig, hétvégeken 14 óráig látogatható.)

Vargha Mihály múzeumigazgató a Krónika kérdésére kiemelte, a 17 órás záróra náluk azt jelenti, hogy ha a vendég zárás előtt egy perccel érkezik a múzeumba, akkor is szívesen látják, és végigvezetik a tárlatokon. Mint emlékeztetett, eddig létszámstop volt érvényben, nem tudtak alkalmazni, ám ettől az évtől két munkatársuk csak a vendégeket fogadja, és vezeti őket végig a kiállításokon, mind a ketten magyarul, románul és angolul is beszélnek. A Székely Nemzeti Múzeum látogatottsága egyébként az intézményvezető elmondása szerint évek óta stagnál, „nem növekszik, de nem is csökken\".

Megnéztük azt is, mennyire turistabarát Székelyudvarhely kulturális intézményeinek nyitásrendje. Mint kiderült, a Haberstumpf-villába átköltözött Haáz Rezső Múzeum a nyári hónapokban hétfő kivételével 9 és 18 óra között látogatható, ilyenkor tárlatvezetés is igényelhető. Múzeumpedagógiai foglakozás igénylése esetén előre be kell jelentkezni. A képtár épülete továbbra is a Kossuth Lajos utca 42. szám alatti ingatlanban található, a költözés miatt viszont ebben a hónapban előzetesen itt is be kell jelentkezni.

A Jézus-kápolna hétköznapokon 10 és 17, hétvégeken 10 és 14 óra között látogatható. A szejkefürdői Borvízmúzeum hétvégi nyitásrendje megegyezik a kápolnáéval, hétfőkön mindkettő zárva tart. A művelődési ház naponta reggel 8-tól este 7–8 óráig látogatható. Az intézmény mindig is bővelkedett időszakos kiállításokban, ez alól az augusztusi hónap sem lesz kivétel – tájékoztatott Elekes Gyula igazgató, hozzátéve, hogy a nyári főszezonban naponta harminc és száz közötti látogatójuk van.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés