2012. november 06., 09:102012. november 06., 09:10
A mozgásszínházi eszköztárral színre vitt Othello és hőn szeretett Desdemonája, Romeo & Julia, valamint a Hamlet című előadások után csütörtökön, majd november 11-én vasárnap 19 órától a Lajtha László Stúdióteremben mutatják be a sorozat negyedik darabját, amelyet a Szentivánéji álom című vígjátékból kiindulva Uray Péter művészeti vezető rendezett.
Az összegző, ugyanakkor új utakat kereső előadás próbái már augusztusban megkezdődtek. Uray Péter rendező elmondása szerint a darab rendkívül izgalmas, réteges szerkezete lehetőséget kínál különféle regiszterek megmutatására. A hatalom, a „felnőttek” világa, valamint az elnyomottak, a fiatal szerelmesek szembenállásából generációs konfliktus is kibontakozik.
„A fiatalok a shakespeare-i erdőben beavatáson, alapvető változásokon esnek át. Központi kérdés, hogy ez az erős megrázkódtatás elegendő-e ahhoz, hogy a szereplők az őket körülvevő világon is változtassanak. Az ösztön, az emberi működés akaratos, folyondárszerű eleme szintén meghatározóan fontos szereplője a Szentivánéji álom mozgásszínházi megfogalmazásának” – szögezte le a rendező.
Az előadást az erőteljes, impulzív mozgások valamint a csendes, visszafogott történések váltakozása jellemzi, melyek során egy természetfölötti, angyali világ is kibontakozik. „Az előadás a szöveg mögöttesét tárja fel, megjeleníti mindazt, ami szavak nélkül is érthető” – fogalmazott a rendező. A produkcióban az M Studio három vendégszínésszel egészül ki, akik közül Sânziana Tarţa bukaresti színésznővel A per című előadásban már találkozhatott a sepsiszentgyörgyi közönség.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.