
Erdélyben turnézik zenekarával Pál István „Szalonna” Liszt Ferenc-díjas magyar népzenész, érdemes művész (jobbról)
Fotó: Szalonna és Bandája/Facebook
Temesváron, Marosvásárhelyen, Nagyenyeden és Zilahon lép fel a Pál István „Szalonna” népzenész által vezetett Szalonna és Bandája elnevezésű, Magyar Örökség-díjjal kitüntetett zenekar a kárpátaljai BorzsaVári együttessel.
2023. május 09., 13:572023. május 09., 13:57
A kárpátaljai születésű Pál István „Szalonna” Liszt Ferenc-díjas magyar népzenész, érdemes művész, kitüntették többek közt a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztjével, a Népművészet Ifjú Mestere Díjjal, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője.
Fotó: Szalonna és Bandája
Mostani turnéjuk különlegessége, hogy a kárpátaljai BazsoVári Zenekarral együtt zenélnek majd Temesváron, Marosvásárhelyen, Nagyenyeden és Zilahon. Az első fellépésre május 15-én Temesváron kerül sor az Új Ezredév Református Központ templomában 18 órától. Marosvásárhelyen május 16-án két időpontban is meghallgathatja a méltán népszerű bandákat a nagyérdemű: 12 órától a Spectrum Színházban, 19 órától pedig a Maros Művészegyüttes termében vehetnek részt koncertjükön az érdeklődők.
Pál István Szalonna és bandájának erdélyi koncertturnéja egy Kárpát-medencét bejáró gyönyörű népzenei utazás. A csodálatos dallamok, hangszerek röpítik a hallgatóságot ezen a szép utazáson. A koncertek élményt jelentenek minden korosztálynak, hiszen olyan örök érvényű gondolatok járják át az eseményt, melyek mindenki számára érthetőek és befogadhatóak.
A BorzsaVári Zenekar egy kárpátaljai, családi alapokon nyugvó zenekar, a koncerten megszólalnak összeállítások az első önálló lemezükről.

Zenéjével mindig igyekszik az előtte táncolóra vagy a hallgatóságra reagálni. Pál István „Szalonna” a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője pályafutásáról, a távoktatásról és a közösségi élmény hiányáról beszélt az Erdélyi Naplónak.

Júniusban töltötte be negyvenedik életévét Pál István Szalonna, Liszt Ferenc-díjas népzenész, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője. A kiváló muzsikus szenvedélye a hegedűjavítás és -készítés, műhelyében számos értékes hangszer sorakozik.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!