
Fotó: Harag.eu
A koronavírus-járvány miatt négy év szünet után szervezik meg a kisebbségi színházak seregszemléjét Romániában, az Interetnikai Színházi Fesztivált, amelynek a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata ad otthont – közölte a szervező erdélyi teátrum.
2022. október 31., 16:232022. október 31., 16:23
2022. október 31., 16:302022. október 31., 16:30
A kétévente megszervezett seregszemle főszervezője ezúttal is a Harag György Társulat mellett működő Proscenium Alapítvány, azonban ez az első alkalom, amikor már a Magyar Színházi Szövetség (MASZÍN) társszervezésében tatják a seregszemlét. A november 4. és 13. között zajló fesztiválon tizennyolc színházi produkciót mutatnak be. A házigazdákkal együtt 13 romániai magyar színtársulat vesz részt a fesztiválon, de Szatmárnémetibe érkezik a nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház német tagozata és a Temesvári Állami Német Színház, illetve a bukaresti Állami Zsidó Színház és a Giuvlipen független roma színtársulat is.
A fesztivál ideje alatt szintén Szatmárnémetiben, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban lesz a Harag György Társulat 2018-ban elhunyt örökös tagjának nevével idén először fémjelzett Bessenyei István Országos Diákszínjátszó Fesztivál, amelynek győztes előadása ugyancsak bekerül az Interetnikai Színházi Fesztivál programjába. Bessenyei Gedő István fesztiváligazgató, a Proscenium Alapítvány elnöke elmondta: megtiszteltetésnek tartja, hogy éppen Szatmárnémetiben indulhat újra a fesztivál, amelynek szervezési jogát a jövőben a MASZÍN, illetve tagszínházai kaphatják meg.
Egyebek mellett azt a célt tűzték ki, hogy a romániai kisebbségi színházak munkájának legjavát a lehető legszélesebb körben mutassák be, így a magyar előadásokat románul, a német, jiddis vagy roma nyelvű előadásokat pedig magyarul és románul is feliratozzák. Kiemelte, hogy a romániai Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala mellett a bukaresti kulturális minisztérium is jelentős mértékben támogatja a seregszemlét, akárcsak a Szatmárnémeti városi és megyei önkormányzat.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!