Fodor Sándornak köszönhetõen maradhatott fenn a Napsugár, és fenntarthatja azt a minõséget, amelyet a Csipike megálmodója és az akkori szerkesztõség elkezdett. Az író elmondta, összes munkahelyei közül a Napsugárnál érezte magát a legjobban, mivel akkori szerkesztõtársaival, többek között Soó Zöld Margittal, Asztalos Istvánnal együtt bensõséges és derûs légkört alakítottak ki. 2007 ünnepi, kerek évfordulók esztendeje volt – hangzott el még a „Napsugár-család\" karácsonyi ünnepségén, amelyen Fodor Sándor mellett több más ünnepeltet is köszöntöttek: a 70. születésnapját ünneplõ Murádin Jenõ mûvészettörténészt, aki fõszerkesztõje is volt a lapnak, a szintén 70 éves Lászlóffy Aladárt, aki nem tudott jelen lenni a köszöntésen, valamint megemlékeztek Bálint Tiborról születésének 75., és Bajor Andorról születésének 80. évfordulóján. Murádin Jenõ, aki a méltatás szerint „szerény, mert van, amire szerénynek lennie\", szintén a minõséget képviselte a Napsugár szerkesztésében, ezenkívül „élõ és mindig fellapozható lexikonja\" volt a szerkesztõségnek. A rendezvény résztvevõi továbbá hangszalagról hallgatták meg Bálint Tibor hangját, aki tíz évvel ezelõtt, Fodor Sándor 70. születésnapján méltatta író- és pályatársát, felidézte közös emlékeiket, majd azt kívánta, érje meg a 100 évet. Ugyanezt kívánták most Fodor Sándornak a Napsugár egykori és jelenlegi munkatársai is.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.