
Fotó: A szerző felvétele
2009. június 12., 11:592009. június 12., 11:59
A szervezők az előadás után beszélgetésre invitálják a váradi színházlátogatókat, akik kérdéseket tehetnek fel a társulat tagjainak. A fórumot Simon Judit újságíró moderálja. Ugyanakkor a filharmónia előcsarnokában rendhagyó tárlatot tekinthetnek meg az érdeklődők: kiállításra kerülnek a 2008–2009-es évadban használt színházi jelmezek és kellékek, valamint a színművészek saját szövegkönyvét is kezébe veheti a nagyérdemű, megnézheti, hogyan, milyen szövegrészeket jelölt be magának a művész, milyen módszerrel tanulja a dialógusait. Kiállítanak néhány, az évad során készült fényképet is.
Ödön von Horváth darabját, a Kasimir és Karolinét februárban mutatta be a társulat, rendezője a nagyváradi születésű, jelenleg a szebeni színháznál dolgozó Anca Bradu, a két főszereplő pedig Pál Hunor és Gajai Ágnes. A Szigligeti Társulat, illetve a színház román nyelvű csapata immár két évada nem tarthat előadásokat a város patinás színházépületében, mivel azóta az ingatlan külső-belső felújítás alatt áll.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.