Hirdetés

Nagytotál az első világháborúról a medgyesi Közép-Európa-filmfesztiválon

Hét közép-kelet-európai ország, valamint a nemzetközi filmvilág alkotásaival ismerkedhetnek meg a filmrajongók és a filmes szakemberek az 5. Medgyesi Nemzetközi Közép-Európai Filmfesztiválon (MECEFF „7+1”) szeptember 1–5. között Medgyesen és szeptember 24–27. között Bukarestben.

Krónika

2015. augusztus 31., 23:202015. augusztus 31., 23:20

A filmfesztiválon Magyarországot és a magyar filmes szakmát Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmje képviseli, és versenyez a fődíjért. A Balassi Intézet Bukaresti Magyar Intézete támogatásával megvalósuló esemény a romániai és a környező országok filmtermésének javát igyekszik bemutatni az érdeklődőknek, így Ausztria, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Románia, Szlovákia és Szlovénia legjobb alkotásait láthatja a fesztiválközönség.

A seregszemle szervezői idén az első világháborúról is megemlékeznek, így a versenyprogramon kívül mintegy 25 olyan filmalkotást vetítenek majd, amely ezzel a témával foglalkozik. Ezteket az alkotásokat nemcsak az említett országok kortárs filmjei közül válogatták, de a világ mozgóképes örökségéből is több klasszikus szerepel a programban. Így levetítik többek között az amerikai King Vidor 1925-ös A nagy parádé című filmjét, Lewis Milestone Nyugaton a helyzet változatlan című 1930-as klasszikusát, David Lean 1962-ben forgatott Arábiai Lawrence című filmjét vagy Stanley Kubrick 1957-es A dicsőség ösvényei című alkotását is.

A fesztivál elnevezésében szereplő +1 minden évben egy különleges meghívottat jelent. Az említett hét ország mellett az idei különleges meghívott Franciaország lesz, így a francia filmművészet első világháborúhoz köthető legjobb alkotásait is bemutatják. Megtekinthetik az érdeklődők Christian Carion 2005-ös Fegyverszünet karácsonyra, Serge Bozon 2007-es La France, Jean Renoir 1937-es A nagy ábránd és Bertrand Travernier 1996-os Conan kapitány címnű filmjét.

„A legrégebbi szövetségek is felbomolhatnak. A hosszú békét is követheti háború. Az ember legjobb barátja a kutya: de ha rosszul bánik vele, a hű társ a gazdája ellen fordulhat. És mert erősebb, gyorsabb, vadabb nála, nagyon veszélyes ellenfél válhat belőle. A film társadalmi allegória: a gyűlölet gyűlöletet szül, és bármilyen kontraszelekció vagy diszkrimináció csak a fájdalomból eredő haragot és agressziót erősíti az elnyomott rétegekben, a hátrányos bánásmódot megszenvedő kisebbségekben” – olvasható a magyar versenyfilm, Mundruczó Kornél Fehér Isten című alkotásának ajánlójában. A film rangos elismeréseket nyert többek között Antalyában, Cannes-ban és Sevillában.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
2026. március 23., hétfő

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója

Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója
Hirdetés
Hirdetés