Hirdetés

Nagyszabású szilveszteri vígjáték Szentgyörgyön

Alexandre Dumas A három testőr című közismert regényének musicalváltozatát tekintheti meg a sepsiszentgyörgyi közönség a 2010/2011-es évad szilveszteri produkciójaként. Az előadás zeneszerzője és rendezője Selmeczi György, aki a tavalyi szilveszteri zenés előadást is színpadra vitte a városban.

Bíró Blanka

2010. december 28., 09:302010. december 28., 09:30

Selmeczi elmondta, már az év elején felvetődött, hogy olyan előadásra van szükség, amely a szilveszteri hangulatot és a téli ünnepkört „szolgálja”, de akár hoszszabb távon is megmaradhat a teátrum repertoárjában. „A három testőr olyan, mint egy népmese, Európa minden szegletében érvényes, a gyönyörű gyermekkori, kamaszkori eszményeket támasztja fel, és mindenkiben előhívja az aha-effektust, a felismerést” – mondta a rendező. Selmeczi György néhány évvel ezelőtt írt betétdalsorozatot a történethez, minden testőrnek, minden főszereplőnek van dala, a keretmuzsika pedig leginkább egy operetthez teszi hasonlatossá a darabot.

„A Kolozsvári Magyar Opera énekesei és a sepsiszentgyörgyi színészek szövetkeznek ebben a produkcióban, új minőség, egyfajta köztes műfaj jön létre, amely támogatja a zenei megnyilvánulásokat és színészi továbbképzésben részesíti az operaénekeseket” – magyarázta Selmeczi, aki szerint ebben az előadásban „akrobatikus énektechnikára és professzionális színészekre” van szükség, „a játékra való örökös készenlét uralja és juttatja célba a produkciót”. A zeneszerző elmondta: a zene erőteljesen kapcsolódik a cselekményhez, az operettet meghaladóan funkcionális a jelenléte, a mai rock és dzsessz szellemében íródott, és idézi a magyar könnyűzenei hagyományt is. A 11 tagú együttest Selmeczi zongora mellől vezényli, ezúttal az egyéni hangszeres játék kerül középpontba, „felértékelődik, ki mennyire uralja a hangszerét”.

A Tamási Áron Színház nagyszabású szilveszteri vígjátékában fellépnek a Kolozsvári Magyar Opera meghívott énekesei: Szilágyi János, Sándor Árpád, Pataki Adorján, Covacinschi Yolanda, Kele Brigitta, valamint a sepsiszentgyörgyi színművészek: Mátray László, Fekete Mária, Kőmíves Mihály, Nemes Levente, Erdei Gábor, Kolcsár József, Nagy Alfréd, Diószegi Attila, Veress László. A főszerepet Galló Ernő, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának színművésze játssza. A produkció – a több különböző városból érkező vendégművészek programjának összeegyeztetési nehézségei miatt – mindössze négy alkalommal kerül bemutatásra. A szilveszteri előadás december 31-én este 18 órától kezdődik a Tamási Áron Színház nagytermében, utána csak január 2-án, 3-án és 4-én 19 órától lesz látható.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés