Hirdetés

Nagykároly: multikulturális régióközpont

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Több mint 60 éves nevelő tevékenységre tekint vissza a nagykárolyi művelődési ház. A ma már kulturális központként működő intézmény rendezvényei és 12 szakköre egész évben várják az érdeklődőket, jelenleg csaknem 500 tagot számlálnak.

Végh Balázs

2010. április 02., 09:522010. április 02., 09:52

Bogdan Georgescu, a helyi önkormányzat kulturális igazgatóságának vezetője (képünkön) lapunk kérdésére elmondta, örül annak, hogy a művelődési ház szakköreinek korábbi növendékei visszatérnek, és gyerekeiket is beíratják hozzájuk. „Megvalósulni látszik az a tervünk, hogy a nagykárolyi művelődési ház regionális központtá váljon. Erre egyrészt a pályázati pénzekből finanszírozott infrastrukturális fejlesztések miatt van lehetőség, másrészt pedig egyre több környékbeli településről érkeznek érdeklődők a rendezvényeinkre” – nyilatkozta Georgescu.

Széleskörű tevékenységi kör

A művelődési ház széles skálán biztosít kikapcsolódási és tanulási lehetőséget az odalátogatóknak. „3 és 60 év közötti tagjaink vannak, akik számára egy tucat szakkört szervezünk. Többek között a térség három nemzetiségére (román, magyar, német) jellemző néptáncot, népzenét oktatunk. Emellett moderntáncot, színjátszást, könnyűzenét, régizenét, fotó-videó feldolgozást és hangtechnikai alapismereteket is tanítanak a munkatársaink” – részletezte az intézményvezető. Georgescu szerint minden tevékenységüket diplomás, szakképzett előadó vezeti.

„Jelenleg 11 állandó munkatársunk van, és továbbá 2 bedolgozó néptáncoktató működik együtt velünk, akiket órabérrel fizetünk” – tette hozzá az igazgató. Károlyban a zenekari zenélés iránt érdeklődik a legtöbb fiatal. A művelődési ház szaktevékenységei közül is ez a legnépszerűbb, ugyanis több mint 120 fiatal jár zenélni, egyik leánycsapatuk pedig nemrég továbbjutott a magyarországi Megasztár tehetségkutató első előválogatóján. „A köreinken összeállt zenekarok számára a közeljövőben egy környékbeli turnét szervezünk. Ellátogatnánk a környező településekre, és ingyen zenélnénk a helyi közönségnek vasárnap délutánonként. Ez jó reklám lenne a tevékenységeinknek, a gyerekek nagyobb közönség előtt is felléphetnének, és a falvakban is eseményszámba menne egy hasonló rendezvény” – véli Georgescu.

Kevés pénzből sokszínűek

A nagykárolyi művelődési ház minden tevékenysége ingyenes, és az állandó próbák mellett rendszeresen szerveznek fellépéseket, rendezvényeket. Az intézmény vezetője szerint a szakkörök résztvevői minden hétköznap délután gyakorolnak, szombaton pedig egész napos intenzív munka folyik a művelődési ház négy termében. „Egyre inkább kinőjük a rendelkezésre álló épületet, ezért ha sikerül pénzt szereznünk rá, a szomszédos, egykori iskolai kantint is átalakítjuk a tevékenységeink számára. Addig is örülünk a tavaszi jó időnek, és sok rendezvényt viszünk ki a szabadba” – számolt be terveikről Georgescu. A kulturális központ az év minden hónapjában több rendezvény házigazdája, amelyek nagy részét pár száz lejből szervezik meg. Ilyen például a Lovagi Torna Szavalóknak, a Nagykárolyi Kulturális Tavasz, a Színifőiskolák Nemzetközi Fesztiválja, a Magic Dance Táncverseny, az Augustfest vagy a Star Select tehetségkutató. A csaknem 40 hagyományossá vált rendezvény mellett minden évben újabbakat szerveznek a nagykárolyiak, amelyekbe idén a magyarországi testvérvárosaikat is bevonják.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Hirdetés
Hirdetés