
Nagy Csongor Zsolt, a rangos szakmai elismerés idei díjazottja
Fotó: MTI
Nagy Csongor Zsolt színművész, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagja kapta a Kaszás Attila-díjat, amelyet az anyaországi színházi évadnyitó gála keretében adtak át pénteken a tatabányai Jászai Mari Színházban.
2018. szeptember 07., 21:472018. szeptember 07., 21:47
2018. szeptember 07., 22:312018. szeptember 07., 22:31
A díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerése, valamint Kaszás Attila színész szellemi hagyatékának ápolását szolgálja. Odaítélésekor a jelölt művészeti teljesítményén túl a társulatban vállalt közösségépítő szerepét is értékelik. A díjat tizenegyedik alkalommal adták át. Harminckilenc társulat tagjai közül a színészek szavazással választották ki a három jelöltet, akik közül a legtöbb közönségszavazatot kapott művész vehette át a díjat az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkárától.
Fekete Péter a színházi évadot megnyitó köszöntőjében kiemelte: a legnagyobb érték, hogy „harmónia és béke van köztünk”. „A kultúrkampfos sajtópolémiák ellenére hiszem, hogy együtt szolgáljuk a magyar kultúrát, új célokat találunk, melyeket közösen fogunk megvalósítani” – fogalmazott. Az államtitkár úgy vélte, lehet arról vitatkozni, hogyan adjanak teret azoknak, akik úgy érzik, hogy az elmúlt időszakban nem jutottak elég lehetőséghez, azonban vigyázni kell, hogy „sem esztétikai, sem ideológiai érvekre, sem a korábbi szakmai tapasztalatokra hivatkozva senki se sajátíthassa ki a mások feletti ítélkezés, a megfellebbezhetetlen igazság birtoklásának jogát”.
Fekete Péter kijelentette: „nagy a felelősségünk abban, hogyan alakul a szakma jövője. Kezdjük talán azzal, hogy megkeressük a metszéspontokat, ahol közös értékeket találunk”. Az államtitkár szólt arról is, hogy komolyan veszik a színházi és előadóművészeti háttérszakmák képviselőinek kérését és keresik bérük rendezésének megoldását.
Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere, a díj társalapítója felidézte, hogy 2008-ban, Kaszás Attila halála után hozta létre az elismerést az önkormányzat és a Mozaik Művészegyesület, amely a mai napig felügyeli a jelölés folyamatát.
Nagy Csongor Zsolt 1975. december 21-én született Sepsiszentgyörgyön, 1998-ban szerzett diplomát a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen. 1998-1999-ben a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, 1999-2002 között a Csíki Játékszín és a Szatmárnémeti Északi Színház, 2002-től a Szatmárnémeti Északi Színház színművésze.
A Kaszás Attila-díjat a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. gondozza a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával. A Raiffeisen Bank által biztosított nettó 500 ezer forint mellett a kulturális kormányzat először 2018-ban bruttó 400 ezer forinttal járult hozzá a díj finanszírozásához. Az elismerést korábban Szarvas József, Nemes Levente, Mátray László, Mucsi Zoltán, Bányai Kelemen Barna, Borovics Tamás, Nagy Alfréd, Mészáros Tibor, Schneider Zoltán és Krisztik Csaba vehette át.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
szóljon hozzá!