Hirdetés

Múzeumok Éjszakája Csíkszeredában

Rendhagyó programmal várja látogatóit a Csíki Székely Múzeum június 19-én, szombaton. Szent Iván Éjszakája évszázadok óta a nyári napforduló ünnepe, ekkor szervezik Európa-szerte a Múzeumok Éjszakáját.

2010. június 09., 10:022010. június 09., 10:02

Csatlakozva a nemzetközi rendezvényhez, a Csíki Székely Múzeum éjszakai nyitva tartással és egész napos programmal készül a kultúra iránt érdeklődő közönség szórakoztatására. A rendezvény célja, hogy minél több látogató térjen be ezen a napon a múzeumba és nyerjen betekintést a muzeológusok, restaurátorok munkájába.

Ezen a napon nemcsak az állandó és az időszakos kiállításokat tekinthetik meg az érdeklődők, hanem a „kulisszák mögé”, vagyis a gyűjteményraktárakba is betekinthetnek az érdeklődők, akiket szakemberek kalauzolnak. Ezenkívül gyerekfoglalkozás, múzeumpedagógia, tárlatvezetés segíti, hogy a közönség közelebbről megismerkedhessen a műtárgyakkal.

A látogatókat emlékünnepségre is várják a Csíki Székely Múzeum létrejöttének előzményeként számítható, 80 évvel ezelőtti kiállítás évfordulója alkalmából. A reggel 9 órától éjfélig tartó rendezvényen óránkénti tárlatvezetéssel tekinthető meg a Barabás, Munkácsy, Szinyei és kortársaik című kiállítás. 13 és 14 óra között Benedek Elek A szegény ember királysága című bábjátékra, a Tamási Áron Színház Bábtagozatának előadására várják a gyerekeket.

Este koncertet is meghallgathat a nagyérdemű: 21 órától   a Swinging Train kolozsvári zenekar lép fel, repertoárjában a hagyományos swing mellett helyet kapnak dzsessz-rock, funky, latindzsessz ritmusok is. 23 órakor filmvetítésre kerül sor: a Nagyon Rövid Filmek Nemzetközi Fesztiválja 2010 anyagából készített válogatást tekintheti meg a közönség. A különböző stílusú és műfajú filmek csupán egy szabályt követnek: egyikük sem haladja meg a 3 percet.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés