Hirdetés

Múzeumok Éjszakája lepel alatt

Szombaton ismét késő éjszakáig várják a látogatókat a közgyűjtemények a Múzeumok Éjszakája elnevezésű, egész Európára kiterjedő projekt részeként, amelyet Romániában immár 11. alkalommal szerveznek meg.

Krónika

2015. május 13., 19:482015. május 13., 19:48

A rendezvény célja megismertetni a nagyközönséggel azokat az értékeket, amelyeket a kiállítótermek rejtenek, felhívni a figyelmet az értékes gyűjteményekre, hogy így egész évben többen váltsanak jegyet a tárlatokra. A most szombaton ismét sorra kerülő népszerűsítő kampány természetesen a késői nyitva tartás mellett egyéb előnyökkel is jár: sok múzeumot ingyenesen vagy igen kedvezményes áron látogathatnak az érdeklődők.

Idén ugyanakkor egy sajátos „vészjelzés” megadására is felkérte a múzeumokat a Romániai Múzeumok Országos Hálózata (RNMR), amelynek elnöke, Virgil Niţulescu arra hívta fel a figyelmet, hogy a restitúció nyomán számos közintézmény elvesztette vagy elveszítheti székhelyét, sőt értékes gyűjteményük egyes részeit is, a problémára pedig a politikum láthatóan nem tud és egyelőre nem is akar megoldást találni.

Így a Romániai Múzeumok Országos Hálózata arra kérte tagintézményeit, hogy amennyiben részt kívánnak venni a figyelemfelkeltő és egyben tiltakozó akcióban, borítsák le egy lepellel intézményük egyik kiemelkedően értékes és nagy érdeklődés övezte kiállítási tárgyát, ezzel tudatosítva a látogatókban, hogy amennyiben nem születik megoldás a problémára, sok intézmény hamarosan megszűnhet.

Virgil Niţulescu hangsúlyozta: minden múzeum vezetése maga dönti el, hogy csatlakozik-e a kampányhoz, ők csak javaslatot tettek tagintézményeiknek, remélve, hogy sokan csatlakoznak a kezdeményezéshez.

A Múzeumok Éjszakájára egyébként számos intézmény speciális programokkal, rendhagyó tárlatvezetésekkel, interaktív rendezvényekkel vagy éppen koncertekkel is készül. A kincses városi Bánffy-palotában működő kolozsvári Szépművészeti Múzeum például Egy éjszaka a palotában címmel szervezi meg idei rendezvényét este nyolc és éjjel egy óra között.

A kolozsvári intézmény Joseph Neuhauser a marosújvári kastélyt ábrázoló 1791-es festményét takarja le a tiltakozó akció részeként. Az épület erkélyére kihelyezik Erdély egykori kormányzója, Bánffy György Johann Georg Weikert (1743-1799) osztrák művész által festett portréját, de megnyitnak egy fotókiállítást is, amely az egykori Kolozsvárt mutatja be, az épület udvarán pedig dzsesszkoncert várja a látogatókat.

Amint arról korábban már beszámoltunk, Marosvásárhelyen kétnapos rendezvénysorozattal készül a Múzeumok Éjszakájára a Maros Megyei Múzeum több intézménynyel, köztük az állatkerttel karöltve. A marosvásárhelyiek egy hatlejes karkötővel számos tárlatra és egyéb programra bebocsátást nyernek.

Tavaly egyébként a Múzeumok Éjszakáján országszerte több mint 450 ezer látogatót számoltak össze a különböző intézmények alkalmazottai. Akkor több mint 150 közgyűjtemény, illetve kulturális intézmény kapcsolódott be a kezdeményezésbe az ország mintegy 50 településéről.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
2026. március 23., hétfő

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója

Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója
Hirdetés
Hirdetés