Hirdetés

Múzeumi fehér éjszaka

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Tárlatnyitókkal és koncertekkel ünneplik az intézmények a világnapot. Múzeumok és az egyetemes örökség témával ünneplik világszerte a hétvégén a múzeumok világnapját. Az UNESCO 1977-ben avatta május 18-át világnappá, azóta az intézmények számos rendezvényt – könyvbemutatókat, koncerteket, előadásokat és tárlatnyitókat – időzítenek erre a napra, sőt előfordul, hogy egyhetes „múzeumfesztivált” szerveznek ebben az időszakban.

Krónika

Krónika

2007. május 18., 00:002007. május 18., 00:00

Idén a legtöbb intézmény szombatra tervezi a kiemelkedő eseményeket, így az éjszakai nyitva tartást is.

Nagyváradon már a héten elkezdődtek a vasárnap záruló Múzeumi Napok, a rendezvénynek 11. alkalommal ad otthont a partiumi város. A Körös-vidéki Múzeum azonban idén „felemás állapotban” ünnepel, hiszen januártól zárva tartanak a kiállítótermek. Az évtizedekig székhelyül szolgáló barokk palotát ugyanis visszakapta a római katolikus püspökség, és a tárgyak, festmények bedobozolva várják, hogy új székhelyükre, a volt hadapród-iskola épületébe költözzenek.

Ha az állandó tárlatokat nem is lehet megnézni, ezen a héten időszakos kiállításokat nyitottak meg, koncerteket és előadásokat tartanak. A barokk palotában nemzetközi részvétellel közvita zajlott a múzeumok szerepéről, Paolo Baldessari régész pedig az olasz közgyűjteményekről beszélt. A világnapon, pénteken magyar, olasz és román szakemberek több kortárs művészeti múzeum tevékenységét ismertetik. Ekkor adják át a Pro Museo Varadiensis díjakat, a napot operagála zárja. Szombaton este 20–24 óra között három kiállítás megnyitójára várják a látogatókat: a Kárpátok Eurorégió festészeti triennáléjára, valamint Gina Hora grafikai és Vioara Bara tárlatára.

Árnyak az idő szövetén címmel múzeumi éjszakára várja szombaton este az érdeklődőket a kolozsvári Erdély Nemzeti Történelmi Múzeum. A 20.30-kor kezdődő programban Victor Dan orgonaművész játszik azon a 18. századi hordozható orgonán, amely a barokk muzsikára jellemző madárcsicsergést és -füttyöt is meg tudja szólaltatni. A hangszert 1752-ben a neves erdélyi orgonaépítő, Johannes Baumgarten készítette, egy 17. századi orgona átalakításával. A Passamezzo Historikus Együttes továbbá reneszánsz táncokat ad elő, a kolozsvári román opera művészei pedig Giuseppe Verdi Trubadúrjának áriáiból nyújtanak válogatást. A fehér éjszakán nyitva tart a múzeum egyik legértékesebb gyűjteménye, a középkori kőtárat bemutató kiállítás – az esemény érdekessége, hogy a tárgyakat mécsesek világítják meg. A kollekciót alaposabban is megismerhetik mindazok, akik részt vesznek az értékesebb faragványokról szóló film szabadtéri vetítésén.

Marosvásárhelyen első alkalommal szervezi meg szombaton a Maros Megyei Múzeum a Múzeumok Éjszakáját. Soós Zoltán igazgató a Krónikának elmondta, a rendezvénnyel népszerűsíteni kívánják az intézményt. Ezt a célt szolgálja az is, hogy nemcsak éjszaka, de már reggeltől ingyenesen lehet megtekinteni valamennyi tárlatot. „Azt szeretnénk, ha nem népünnepély lenne belőle, hanem olyan tartalmas kulturális esemény, amelyen mindenki talál ízlésének megfelelő programot” – fejtette ki. A rendezvény délben három tárlatnyitóval kezdődik, a történelmi, a néprajzi és a természetrajzi részlegen. Ezt követően interaktív bemutatókat tartanak, amelyeken az érdeklődők a múzeumi munkába nyerhetnek bepillantást. A várban színházi és bábszínházi előadások, blues-, dzsessz- és folkkoncertek, kézművesfoglalkozások várják a kicsiket és nagyokat.

A magyarországi múzeumok többsége is meghosszabbított nyitva tartással várja a hétvégén a közönséget. A budapesti Szépművészeti Múzeum szombaton perui partival ünnepel. Az „...és akkor megérkeztek az inkák” című tárlathoz kapcsolódóan szombat estétől vasárnap hajnalig inka mesékkel, az Andok világát idéző népzenével, néptánccal, kézműves foglalkozásokkal várják a családokat, de tűzijáték is szerepel a programok között. Az Iparművészeti Múzeum is később zár ezen a napon: itt tárlatvezetésen mutatják be az Esterházy kincsek, a Tiffany és Gallé – A szecesszió üvegművészete, valamint a Gyűjtők és kincsek című kiállítást az érdeklődőknek. A nemzetközi ünnepet követő hétvégén, szombaton és vasárnap rendezik meg a Múzeumok Majálisát, a közönség és a szakemberek budapesti találkozóját.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés