
Fotó: Berekméri Edmond
Tizenöt magyar nemzetiségű képzőművész alkotott együtt a nagyernyei művésztelepen, de hamarosan román művészeket is meghívnak a szervezők.
2014. július 29., 19:112014. július 29., 19:11
A közelmúltban zárult le az ötödik alkalommal megszervezett, Zöld Tó nevet viselő alkotótábor a Maros megyei Nagyernyében. Márkos Pál helyi vállalkozó Sissi nevű panziójának műtermében, illetve a település környékén 14 székelyföldi, valamint egy anyaországi művész dolgozott, alkotott az elmúlt napokban. Az előző évekhez hasonlóan a festőművészek idén is két-két munkát ajándékoztak a házigazdának a vendéglátásért cserébe.
Márkos Pál szervező, panzióvezető érdeklődésünkre elmondta, hogy ezúttal csak magyar nemzetiségű művészeket hívtak meg Nagyernyébe, de nemsokára román alkotókat is vendégül látnak. Gonda Zoltán festőművész Debrecenből érkezett, voltak, akik Hargita megyéből jöttek, a legtöbb vendég viszont marosvásárhelyi volt.
„Úgy gondoljuk, hogy településünk és környéke, festői tájaival, kiváló ihletet nyújt művész vendégeink számára. Ötödször állítottuk a kultúra szolgálatába létesítményünket, megpróbálva a legjobb körülményeket biztosítani vendégeinknek. Augusztus második felében román nemzetiségű alkotókat várunk panziónkban” – tájékoztatott Márkus Pál.
A tíznapos tábor ideje alatt 30 alkotás született, amelyet a hónap utolsó napjaiban ki is állítottak a Márkos család panziójában. Márkosék arról sem feledkeztek meg, hogy kikapcsolódásként közös kirándulásokat szervezzenek a művészek számára. Ezúttal a Görgény-völgyi útvonalat választották: megtekintették a görgényszentimrei kastélyt, de Görgényüvegcsűrre is ellátogattak.
„Öröm számunkra, hogy idén két alkotótábort is szervezhetünk. Lelkes, barátságos, kulturált művészgárda jelentkezett felhívásunkra, az első magyar táborba. Nagy Miklós Kund művészeti író is hangsúlyozta a kiállítás megnyitóján, most én is elmondom: annak ellenére, hogy az ismert, tapasztalt művészek mellett kezdő, fiatal festők is jelen voltak nálunk, kiváló volt a hangulat, és jól sikerült alkotások születtek” – vélekedett a panziótulajdonos, aki szeretné, ha a jövőben nemzetközivé bővíthetnék alkotótáborukat.
Az ünnepélyes megnyitón, valamint a záróünnepségen a község polgármestere és a helyi önkormányzati tanácsosok, valamint barátok és ismerősök vettek részt. A tábort az önkormányzat támogatásával szervezték, a kiállítás péntekig tekinthető meg.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!