Hirdetés

Művészetek találkozása – Megannyi rendezvény a magyar kultúra napja alkalmából

Erdély- és Partium-szerte, valamint a Bukaresti Magyar Intézetben is szerveznek rendezvényeket a héten a magyar kultúra napja alkalmából. Idén is együtt ünnepli a jeles napot Nagyvárad, Berettyóújfalu, Debrecen és Margitta.

Kiss Judit

2017. január 16., 12:522017. január 16., 12:52

Erdély- és Partium-szerte, és a Bukaresti Magyar Intézetben is szerveznek rendezvényeket a héten a magyar kultúra napján, amelyet 1989 óta ünnepelnek meg január 22-én annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.

Fotóművészet, irodalom Bukarestben

A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet a magyar kultúra napjához kapcsolódóan január 17. és 23. között több eseményt szervez. Az idei rendezvények fókuszában a diaszpóra áll, ehhez kapcsolódva fotóművészeti performanszra, irodalmi estekre, zenei programra és filmes eseményekre kerül sor. Az intézmény közleménye rámutat, a rendezvények keretében olyan kultúrateremtő emberekre összpontosítanak, illetve művészeket, irodalmárokat hívnak meg, akiknek tevékenysége valamilyen formában a diaszpóra magyarságához köthető.

Kedden 19 órától kettős eseményre kerül sor a fotóművészet napjához kapcsolódóan, mely egyben a magyar kultúra napja alkalmából szervezett rendezvénysorozat nyitóeseménye is: Schupler Alfred bukaresti operatőr, fotográfus gyűjteményéből régi fényképezőgépeket állítanak ki, illetve ezen gépek szerkezetéről készített fotókat mutatnak be. A kiállításmegnyitó keretében Igazság Radu képzőművész, fotográfus, animációs rendező, egyetemi tanár vezetésével vakufotó performanszot tartanak arról, hogy milyen az egykori vakuval fényképező gépek interakciója. A projekt vizualizálja a fényképezőgép pályáját a művészetalkotó, reprodukáló tárgytól a fényképezőgép mint műalkotásig. Szerdán 19 órától Égi-földi párbeszédek címmel Szonda Szabolcs költő, műfordító beszélget Dan Lunguval, a kortárs román irodalom egyik legkedveltebb és legsikeresebb szenélyiségével.

Január 19-én, csütörtökön 18.00 órától az évtizedeken át Bukarestben élő és alkotó Horváth Andor esszéíró, műfordító, szerkesztő Névjegykártya, amelyben a szerző elmeséli, hogyan lett magyarrá címmel román nyelven (Carte de vizită. În care autorul povesteşte cum a devenit maghiar) publikált kötetét Andrei Pleşu író, esztéta és művészettörténész mutatja be a szerző jelenlétében. Január 20-án, pénteken 19 órától a bukaresti magyarság egy másik jelentős kulturális személyiségére, Bács Lajos karmesterre, pedagógusra és zeneszerzőre emlékeznek, akinek munkássága rányomta bélyegét a román zenetörténet utolsó félévszázadára, kimagasló egyénisége meghatározó módon befolyásolta a bukaresti magyar közösség szellemi életét is.

Dokfilmek Udvarhelyen

Székelyudvarhelyen a magyar kultúra napja megünneplésére szervezett rendezvénysorozat keretében a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont dokumentumfilmek vetítését, képzőművészeti kiállítást, zenés előadást és új kiadványok bemutatóját ajánlja a közönség figyelmébe január 16–22. között. A forrásközpont és a Hargita Megye Tanácsa által pályázati úton támogatott, 2015–2016-ban készült, a néprajzi, történelmi, földrajzi, gazdasági és turisztikai értékeket dokumentáló filmeket a Harmónia cukrászdában mutatják be. Látható lesz többek közt Bálint Arthur Babonák, Fábián Kornélia Tájak, beszélő házak – tájházak Hargita megyében, Fecső Zoltán Fűrészmalmok, Bocskor Salló Lilla „Orczád verítékével” – Kovács Piroska, a székely kapuk őrzője című alkotása.

Szerdán 17 órától festészeti kiállítás nyílik Nagy-Imecs Zsuzsánna alkotásaiból a Forrásközpont székhelyén, a kiállításmegnyitón közreműködik Filtner Tünde zongorán és Sófalvi Emese hegedűn. Csütörtökön 17 órától a forrásközpont új kiadványait mutatják be az intézmény székhelyén. Január 22-én, vasárnap 18 órától átadják az Udvarhelyszék Kultúrájáért díjakat, az esemény meghívottja a Fölszállott a páva tehetségkutató verseny díjazottja, a Cickom Énekegyüttes.

Együtt ünnepel Bere­ttyóújfalu, Nagyvárad, Debrecen és Margitta

Idén is együtt ünnepli a magyar kultúra napját Nagyvárad, Berettyóújfalu, Debrecen és Margitta. Az első programok már január 17-én elkezdődnek. Mint a programokat beharangozó múlt heti sajtótájékoztatón felidézték, Nagyvárad és Berettyóújfalu már 16. alkalommal ünnepli együtt a magyar kultúra napját, Debrecen és Margitta tavaly csatlakozott a programsorozathoz. Papp Csaba, Debrecen magyar–román határon átnyúló kapcsolataiért, a testvérvárosi együttműködésért felelős tanácsnoka felidézte, hogy Debrecen pályázik a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címre, és kiemelte, hogy ebbe bevonják Nagyváradot is.

Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei ügyvezető elnöke, parlamenti képviselő a nagyváradi programokat ismertetve hangsúlyozta: mint mindig, most is igyekeznek minél több fiatalt bevonni az ünneplésbe. Január 19-én a Szacsvay Imre Általános Iskola diákjai Skype-on élőben beszélgethetnek Szacsvay László színművésszel. Másnap a két világháború közti nagyváradi magyar irodalmi életről rendeznek vetítést és előadást. Január 21-én nyílik meg a világban élő román és magyar fotóművészek 11. Nemzetközi Szalonja, másnap pedig a berettyóújfalui Dombi Géza festőművész alkotásaiból nyílik tárlat a Tibor Ernő Galériában. A magyar kultúra napján a Szigligeti Színházban rendeznek ünnepi gálaestet, amelyen beszédet mond Halász János magyar országgyűlési képviselő és Cseke Attila szenátor, átadják a Magyar Kultúráért díjakat, és Füst Milán Máli néni című vígjátékát adja elő a társulat.

Január 23-án hétfőn közösen szavalják el a Himnuszt a debreceni Szoboszlói Úti Általános Iskola és a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola diákjai. A margittai rendezvények január 19-én könyvbemutatóval kezdődnek, majd másnap bihari népmesékből összeállított vetélkedővel folytatódnak. Lesz plakátkiállítás, kézművesműhely, ökumenikus istentisztelet, közös Himnusz-éneklés és közös szavalás is. A magyar kultúra ünnepét közösen szervező négy település rendezvénysorozatának fővédnöke Halász János magyarországi országgyűlési képviselő és Kelemen Hunor parlamenti képviselő, az RMDSZ szövetségi elnöke.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
Hirdetés