Hirdetés

Műsor a rendszerváltásról

A rendszerváltás időszakát felidéző, új sorozatot indít a Magyar Televízió. A Híradó archív dokumentumaiból készített százhúsz részes válogatás napról napra követi 1989 eseményeit – minden hétköznap, az m1 műsorán.

2009. március 17., 10:182009. március 17., 10:18

1989 mérföldkő a magyar történelemben, hiszen ebben az időben már meghirdették a gorbacsovi „peresztrojkát” és „glasznoszty”-ot, amelynek nyomán felfeslettek a szocializmus erősre varrott szálai is a szocialista blokkban. A változás nem állhatott meg, újra kellett gondolni a Varsói Szerződést és a KGST-együttműködést is.

Az MSZMP, a KISZ, a Hazafias Népfront politikája kátyúba jutott, kialakulóban volt a többpártrendszer. A nagypolitika válsága természetesen a családok életére is kihatott. A Romániából érkező magyar családok Magyarországon, Ausztriában reméltek menedéket. A Vöröskereszt családegyesítő programja nyomán szülők és gyermekek találtak egymásra.

Március 15. a rendszerváltás jeles napja volt. A délelőtti hivatalos koszorúzások után több tízezres tömeg indult a Szabadság térre, hogy meghallgassák Cserhalmi Györgyöt és Csengey Dénest, a hajdani MDF képviselőjét. „A Magyar Televízió a miénk, Magyarország a miénk és nagyon fogunk vigyázni rá!” – skandálta a tömeg.

A Kossuth téren évtizedek óta nem látott sokaság gyülekezett, itt Orbán Viktor fideszes és Kis János SZDSZ-es képviselő mondott beszédet. A Bem szobornál tartott délutáni megemlékezésen már ott voltak a lengyel Szolidaritás képviselői is. Az esti fáklyás felvonulás résztvevői „Demokráciát, demokráciát!” jelszóval indultak a várba, ahol Sinkovits Imre és Bubik István szavait hallhatták: „Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!”

A történelmi fordulatot nemcsak az emlékezet, hanem filmszalag is megőrizte. A Magyar Televízió Híradójának felvételeiből percről percre feleleveníthetők a rendszerváltás eseményei, amelyeket huszadik évfordulón a Memento’89 című sorozat idéz meg újra. A Közéleti Főszerkesztőség gondozásában készülő műsor a hét öt napján követi nyomon az egykori jövőformáló órákat.

„Az MTV archívuma egyedülálló kortörténeti dokumentumokat őriz, s nekünk kötelességünk megmutatni az ifjabb generációnak az újkori magyar történelem egyik legfontosabb időszakában készült felvételeket. A rövid bejátszások sokat elmondanak a korabeli Magyarországról, a politikai csatározásokon túl például a társadalmi összefogásról” – mondta Beke Mihály András, a műsor felelős szerkesztője.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés