
Fotó: Henning János
Nemzetközi mozgásművészeti és kortárstánc-tábor kezdődött hétfőn Sepsiszentgyörgyön. A CAMP – Kortárs Mozgásművészeti Platform teljesen egyedi kezdeményezés Romániában.
2017. augusztus 22., 11:412017. augusztus 22., 11:41
2017. augusztus 22., 11:422017. augusztus 22., 11:42
Az egyhetes rendezvénysorozat alatt hazai és nemzetközi szinten elismert koreográfusok több mint harminc óra workshopot tartanak, mindennap utcai performanszokra, szabadtéri filmvetítésekre kerül sor.
A CAMP – Kortárs Mozgásművészeti Platform teljesen egyedi kezdeményezés Romániában, és idén először szervezik Sepsiszentgyörgyön. A tábornak hetven résztvevője lesz, Romániából és külföldről.
Meghívott koreográfusok és táncoktatók: Stela Stefou, Arcadie Rusu, Ioana Marchidan, Ladjánszki Márta, Dabóczi Dávid, Góbi Rita, Rusu Andor, Andreea Gavriliu, Luiza Zan, Bordás Attila.
A tábor utolsó napján 18 órától a főtéren bemutatásra kerül egy flashmob, amelyen a közös munka lezárásaként a tábor összes résztvevője és oktatója részt vesz. A részletes program a tábor Facebook-oldalán érhető el.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
szóljon hozzá!