
2013. február 18., 07:162013. február 18., 07:16
Hozzáfűzte: mulatságos történetekkel fűszerezett, vidám könyvet akartak készíteni Könczey Elemérrel együtt, a kiadványt ugyanis, amely Benkő Leventének a Krónikában és részben a Háromszék napilapban megjelent glosszáinak, tárcáinak a gyűjteménye, szintén lapunk munkatársa, Könczey karikatúrái illusztrálják.
A Bulgakov kávézóban tartott könyvbemutatónak krónikás hangulata volt, hiszen a számos régi szerkesztőségi történetet is felelevenítő beszélgetést Papp Attila Zsolt, lapunk korábbi munkatársa moderálta.
Benkő elmondta: kedvenc száma az 56, ezért kétszer 56 írást és egyszer 56 karikatúrát tartalmaz a kötet. A közönség többek közt megtudhatta, a legfőbb múzsa a lapzárta, meg az állandóan sürgető rovatszerkesztő.
Könczey Elmér ugyanakkor elárulta: egy rajz elkészítése másfél perc és másfél óra közötti időtartamot vesz igénybe, a Krónikában megjelent több mint 4000 karikatúra közül válogatták ki a kötetet illusztráló 56 karikatúrát. Hozzáfűzte: rajzainak új értelmet adtak a szövegek, amelyek mellett a kötetben láthatóak. Mint mondta, eldöntötte, hogy soha nem fog megjelenni Krónika az ő rajzai nélkül.
A könyv szerzői ugyanakkor a kötet összeállításának a kulisszatitkaiba is beavattak, nem hallgatták el a kisebb-nagyobb vitákat sem. Benkő Levente több írását is felolvasta, a gyerekek igazmondásaitól a közélet viszontagságaiig szinte minden témát lefedve, beleértve a magyar–román és a magyar–magyar viszonyt is.
A bő humorral átitatott beszélgetésen jövőbeli terveikről is nyilatkoztak a szerzők, eszerint: az a kötet következik, amelyiket Könczey Elemér ír és Benkő Levente rajzol. Végül Benkő Levente összegezte a beszélgetés tanulságait: „azt vallom, hogy siránkozás helyett dolgozni kell”.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.