2009. március 13., 10:082009. március 13., 10:08
– Miért éppen a Dandin Györgyre esett a választása?
– Moliere sok évszázad után is nagyon fontos színházi szerző maradt, a Dandin György pedig régi szerelmem. Az külön érdekesség, hogy színészhallgatókkal dolgoztam, azt hiszem, számukra is hasznos ez az előadás. Nem vagyok ugyan pedagógus, de van ennek egy pedagógiai célzata is: jót tesz az egy színisnek, ha olyan szerzőkkel találkozik, mint Shakespeare, Moliere.
– Tapasztalata szerint az egyetem kész színészeket bocsát ki, vagy csak egy társulat keretében érik be a fiatal színész?
– Azt hiszem, ezen a pályán nem lehet a felkészülési folyamatot bármikor is lezártnak tekinteni, állandóan tanulni, érlelődni kell. Jó esetben a tapasztalat, a színpadi közeg, amibe a fiatal bekerül folyamatosan alakítja, gazdagítja azt a tárházat, amitől aztán izmosodik az ember. Van, aki korán érik, van, aki később, ez nagyon szubjektív szakma. Persze a képzés lehetne tökéletesebb, kifogásolható például, hogy egyes dolgokat nem tudnak, vagy nem jól tudnak a fiatalok.
– Milyen előadásra számíthat a közönség?
– Az mindenképpen befolyásolt, hogy diákokkal dolgoztam, akik most tanulják Moliere-t, aki vándorszínészként kezdte a pályafutását. Megpróbáltunk Moliere korabeli társulatként viszonyulni az előadáshoz. A szerző nagyon sokat tanult a commedia dell’arteból. Ezek olyan elemek, amelyeket megpróbáltunk kamatoztatni.
– Milyen véleménye alakult ki a diákokról?
– Nekem az volt a dolgom, hogy megpróbáljam belőlük a legtöbbet kicsiholni. Hálás szerepek vannak a Dandin Györgyben, többek között ezért is választottam ezt a darabot.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.