2010. december 09., 10:012010. december 09., 10:01
A Székely Nemzeti Múzeum Toleranciatermében kedden megnyílt idei tárlaton a klub tizennégy tagja állította ki a többnyire idén készült fotográfiákat. A múzeum falain kiállított képek mellett katalógus is összegzi a fotósok idei munkáját, amelyben nemcsak képeiket, de gondolataikat is megosztják a művészek. Hlavathy Károly, a klub elnöke a megnyitón elmondta, fotóikkal az alkotó és értékteremtő munkának szeretnének a részesei lenni.
„A klub minden tagja hozott valamit a magáéból erre a kiállításra, a képek tematikában és technikai megoldásokban is egyéniek, igyekeztünk megmutatni, hogy egy alkotócsoporton belül lehet sokszínűség és mégis összhang” – fogalmazta meg Hlavathy. A klub elnöke szerint a klubhoz azok csatlakozhatnak, akik szívesen megosztanák tapasztalataikat másokkal, szakmai, szellemi közösségre vágynak.
A Mohos Fotóklub a nyolcvanas években alakult mint a megyei építőipari cég fotóköre, majd az évek során alkotóműhellyé kovácsolódott. Néhány éves szünet után 2006-ban új, fiatal tagokkal kibővülve, a törzstagok tudására és segítségére alapozva éledt újra a Mohos. Azóta több közös és egyéni tárlaton mutatkoztak be a klub tagjai az országban és külföldön. „Rendezvények mérettessék, kapcsolatok erősítsék, egyéniségek kibontakozása gazdagítsa a kört, hogy igazi alkotóműhely lehessen” – fogalmazott Hlavathy Károly.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.