
P. Ferencz Béla Ervin szárhegyi ferences szerzetes, valamint Bolberitz Pál egyetemi tanár, a Szent István Akadémia elnöke és Horváth János közgazdász, az Országgyűlés volt korelnöke kapott idén Mindszenty-emlékérmet.
2014. november 03., 19:462014. november 03., 19:46
A Mindszenty József egykori esztergomi érsekről, hercegprímásról elnevezett elismeréseket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Mindszenty Társaság ügyvezető elnöke adta át az Országházban hétfőn.
Lezsák Sándor köszöntőjében kiemelte: a társaság felelőssége és feladata, hogy más intézményekkel, szervezetekkel, alapítványokkal, közösségekkel, valamint a római katolikus egyházzal együtt mindent megtegyenek, hogy Mindszenty gondolatai még erősebbek legyenek, köztünk éljenek. Az emlékérem átadása után az ünnepség résztvevői levonultak a Parlamentnek ahhoz a terméhez, ahonnan 1956. november 3-án este Mindszenty József rádióbeszédet mondott.
Az 1920-ban született P. Ferencz Béla Ervin atya egyike volt annak az 57 vádlottnak, akiket 1958-ban a hírhedt Szoboszlay-perben, a legnagyobb erdélyi kommunizmusellenes szervezkedésben részt vevő személyek perében ítéltek el: négy társához hasonlóan életfogytiglani börtönbüntetést szabtak ki rá, az összeesküvés tíz résztvevőjét pedig halálra ítélték.
Ervin atya végül társaival együtt 1964-ben szabadult közkegyelemmel. Szerzetes papi élete során szolgált Fogarason, Kolozsváron, a Collegium Seraphicum prefektusaként Székelyudvarhelyen, a kisklerikusok magisztereként Csíksomlyón, Zetelakán, Tornyán, Lippán, Marosvásárhelyen és Désen. 1997-től Gyergyószárhegyen templomigazgatóként teljesíti feladatát. A rendszerváltás után harcolt az elkobzott vagyonok visszaszolgáltatásáért.
A 2004-ben alakult Mindszenty Társaság célja Mindszenty József emlékének ápolása, a volt főpap történelmi életművének megismertetése a közvéleménnyel, a bíboros teljes életútja feltárásának támogatása, továbbá boldoggá avatásának szorgalmazása. Lezsák Sándor arra kérte a díjazottakat, hogy javasoljanak egy-egy fiatalt, akit a társaság anyagilag támogat majd.
Mindszenty József 1892-ben született, eredeti neve Pehm József. Zala megyei plébánossága után 1944-ben nevezte ki XII. Pius pápa veszprémi püspökké, röviddel ezután a nyilas kormány bebörtönözte. Esztergomi érsek és Magyarország prímása 1945-ben lett, bíborosi rangot 1946-ban kapott.
Koholt vádak alapján 1948 karácsonyán bebörtönözték, 1949-ben életfogytiglani börtönre ítélték. Az 1956-os forradalom alatt kiszabadították, a szabadságharc leverése után az Egyesült Államok budapesti nagykövetségére menekült, onnan 1971-ben hagyhatta el Magyarországot, és költözhetett Bécsbe, ott halt meg 1975-ben. Végakarata szerint az ausztriai Mariazellben temették el. A rendszerváltáskor, 1990-ben rehabilitálták, 1991-ben pedig ünnepélyes keretek között helyezték örök nyugalomra Esztergomban.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!