Hirdetés

Mindig is szüksége lesz a gyereknek bábszínházi élményre – A nagyváradi FUX Feszten találkoznak az erdélyi magyar bábtársulatok

A nagyváradi, Verselő verserdő című produkció is várja a nézőkat a FUX fesztiválon •  Fotó: Lilliput Társulat

A nagyváradi, Verselő verserdő című produkció is várja a nézőkat a FUX fesztiválon

Fotó: Lilliput Társulat

Az erdélyi magyar bábszínházak találkozója azért fontos, mert az immár hatodik alkalommal tartandó nagyváradi seregszemle, a FUX Fesztivál lehetőséget teremt arra, hogy a társulatok lássák egymás munkáját, eszmét cseréljenek, és ötleteket merítsenek a hogyan továbbról – mondta el a Krónika megkeresésére az október 7. és 13. között tartandó szemle kapcsán a házigazda Lilliput Társulat művészeti vezetője, Botházy-Daróczy Réka. Arról is beszélt, hogy a virtualitás egyeduralmának korában is szüksége van, és mindig is szüksége lesz a gyereknek a bábszínházi élményre.

Kiss Judit

2023. október 06., 13:562023. október 06., 13:56

2023. október 06., 13:562023. október 06., 13:56

Tizenegy társulat tizenhat előadása lesz látható a hatodik alkalommal megrendezendő Fux Feszten Nagyváradon, az erdélyi magyar hivatásos bábszínházak fesztiválján, amelyet

Fux Pálról, a nagyváradi bábszínház egykori vezető személyiségéről neveztek el. A szemle október 7. és 13. között zajlik.

Hirdetés

Hat erdélyi magyar hivatásos bábszínház lesz jelen a fesztiválon: a szatmárnémeti Brighella Bábtagozat, a kolozsvári Puck Bábszínház, a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, valamint a házigazda Lilliput Társulat. Rajtuk kívül a fesztivál vendége lesz a nagyváradi Mária Királyné Színház bábtagozata, az Arcadia Társulat, az Udvarhelyi Tomcsa Sándor színház Bábműhelye, a Csicsogó Bábszínház, a pécsi MárkusZínház és a kaposvári BábSzínTér.

A kolozsvári Puck Bábszínház A brémai muzsikusok című produkciója is szerepel a kínálatban •  Fotó: Puck Bábszínház Galéria

A kolozsvári Puck Bábszínház A brémai muzsikusok című produkciója is szerepel a kínálatban

Fotó: Puck Bábszínház

A házigazda Lilliput Társulat művészeti vezetőjét, Botházy-Daróczy Rékát arról kérdeztük, mit jelent a bábosok számára, hogy a váradi szemle keretében találkozhatnak, megnézhetik egymás produkcióit.

Idézet
Jelen pillanatban nincs még egy olyan helyszín, olyan fórum, ahol az erdélyi magyar bábosok egyszerre lehetnek jelen, ezért is fontos a váradi szemle.

Sajnos végesek az anyagi kereteink, ezért társulatonként két főnek tudunk ittlétet biztosítani a fesztivál teljes időtartama alatt, de az is jó, hiszen így is jó lehetőség az intenzívebb találkozásra, és láthatják egymás előadásait a művészek” – emelte ki Botházy-Daróczy Réka.

Botházy-Daróczi Réka, a nagyváradi Lilliput Társulat művészeti vezetője •  Fotó: Botházy-Daróczy Réka/Facebook Galéria

Botházy-Daróczi Réka, a nagyváradi Lilliput Társulat művészeti vezetője

Fotó: Botházy-Daróczy Réka/Facebook

Hozzátette, az is lényeges hozadéka a szemlének, hogy a bábosok esténként beszélgethetnek, eszmét cserélhetnek és ez azért is nehéz különben, mert az egyes bábszínházak között nagyok a távolságok mondjuk Nagyvárad és Sepsiszentgyörgy vagy Udvarhely és Szatmár, de Kolozsvár és Temesvár között is – keresztül-kasul pár száz kilométeres távolságokról van szó, de arra sincs lehetőség, hogy a társulatok ellátogassanak egymás bemutatóira. „Azért is jó a fesztivál, mert ha megnézzük egymás produkcióit, akkor tudjuk, hogy milyen előadást hívjunk meg a rendezvényeinkre, kiderül, hogy melyik produkció illeszthető az illető esemény koncepciójába, látjuk, hogy merre felé haladnak az egyes társulatok.

Idézet
Mindenki szabadon döntheti el, hogy melyik előadását hozza a FUX Fesztiválra, legtöbben persze azt, amelyikre a legbüszkébbek, amelyet a leginkább reprezentatívnak tekintenek” – mondta a művészeti vezető.

Hozzátette, a szemlének az is a jó hozadéka, hogy a nagyváradi közönség rengeteg jó előadást láthat, egy hét alatt tizenhatot, amiket egyébként nem lenne alkalma megtekinteni. És az is nagyszerű, hogy változatos a paletta, több típusú, több „ízű” produkciót vonultat fel a fesztivál – hiszen nyilván mindenik társulat másként alkot.

A sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház 1×1 királyfi című produkcióját viszi a nagyváradi szemlére •  Fotó: Cimborák Bábszínház Galéria

A sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház 1×1 királyfi című produkcióját viszi a nagyváradi szemlére

Fotó: Cimborák Bábszínház

Botházy-Daróczy Rékával arról is beszéltünk, miként vélekedik arról, hogy

a virtuális világ egyeduralmának korában – amikor már az óvodáskorúak is egyre sűrűbben találkoznak a képernyő nyújtotta tartalmakkal – hogyan alakulhat a bábszínház műfajának a szerepe, tud-e alternatívát kínálni.

„A bábszínház is úgymond kész képeket kínál a gyereknek, csak persze másként, mint a képernyő. Egyébként ha az ember arra gondol, hogy az elmúlt években hogy alakultak, formálódtak a produkciók, jó lehet látni, hogy manapság sokkal több a cselekmény, sokkal gyorsabban váltakoznak a képek, mint korábban. Ilyen értelemben a bábszínház igazodik ahhoz a fajta gyorsasághoz, amihez a gyerek szeme hozzá van már szokva. Viszont nem a képernyő gyorsaságával kéne felvenni a versenyt, hanem inkább lassítani és azt sugallani, hogy a gyerek bírja kivárni azt a három percet, amíg egy jelenet tart” – fejtette ki Botházy-Daróczy Réka.

A házigazda Lilliput Társulat Tüskevár című előadása •  Fotó: Lilliput Társulat Galéria

A házigazda Lilliput Társulat Tüskevár című előadása

Fotó: Lilliput Társulat

Mint mondta, a szülőnek jó segítség lehet a bábszínház: a gyerek leteszi a telefont és egy másfajta művészi élményre figyel. „A színház és a virtualitás összehasonlításáról azt érzem, olyan kicsit, mint amikor az írott sajtó halálát emlegetik. Holott

Idézet
mindig szükség lesz a színházra is, az írott szóra is. Teljesen más, amikor a gyerek bejön a bábszínházba, ahol közösségi élményben is része van: együtt sír, nevet, fél, sikít, izgul a többiekkel, mintha egyedül bámulja a képernyőt. De az is nagyszerű, ha a család együtt nézi meg a produkciót, és mondjuk a dalt, ami elhangzik, még három nap múlva is dúdolja a gyerek” – mondta a művészeti vezető.

Botházy-Daróczy Réka arról is beszélt, hogy a fesztivál idei alkalmának jó értelemben vett kakukktojása a Jöjj vissza vándor című koncert: Kovács Péter, művésznevén Kovax énekes és zongorista, Presser Gábor és Zorán zenekarának állandó tagja egészen különleges koncerttel készül.

Édesapja, Kovács György bábszínészként, rendezőként, fordítóként két évtizeden át, 1968 és 1990 között a bábszínház oszlopos tagja volt. Kovax édesapja emléke előtt tisztelegve tér vissza gyerekkorának egyik legmeghatározóbb helyszínére.

Verselő verserdő – a nagyváradi Lilliput Társulat előadása •  Fotó: Lilliput Társulat Galéria

Verselő verserdő – a nagyváradi Lilliput Társulat előadása

Fotó: Lilliput Társulat

„A zenész annak az élő példája, hogy mit jelent, amikor egy gyereknek meghatározó módon hat az életére a bábszínház világa, az, hogy színházi élményként először bábszínházat kapjon és ne később zúduljon rá olyan színházi élmény, amivel nem tud mit kezdeni és aztán már nem közeledik a színház világához. Fontos, hogy az életkori sajátosságoknak megfelelően jusson hozzá ezekhez az élményekhez. Kovax itt, a váradi bábszínházban élte a gyerekkorát, és most zenészként azért tér vissza ide, mert valamit vissza szeretne adni köszönetképpen a bábszínháznak.

Idézet
Hírneves zenészként megtehetné, hogy sokkal csillogóbb váradi térben koncertezzen, de ő a bábszínházat választotta” – emelte ki a művészeti vezető.

Kifejtette, a koncert keretében lesz három bábszínházas blokk, kifejezetten olyan zenékkel, amik bábszínházi előadásokban hangzottak el és köthetőek a zenész édesapjához, Kovács Györgyhöz. A VI. Fux Feszt programja a szigligeti.ro honlapon található.

A marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház János vitéz című előadása •  Fotó: Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, Marosvásárhely Galéria

A marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház János vitéz című előadása

Fotó: Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, Marosvásárhely

korábban írtuk

Kovax-koncert az Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválja keretében Nagyváradon
Kovax-koncert az Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválja keretében Nagyváradon

Nagyváradon koncertezik Kovács Péter, azaz Kovax, Presser Gábor és Zorán zenekarának állandó tagja az október 7–13. között zajló Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválján.

korábban írtuk

Alapításának 20. évfordulóját ünnepli hétvégén a szatmári színház Brighella Bábtagozata
Alapításának 20. évfordulóját ünnepli hétvégén a szatmári színház Brighella Bábtagozata

Alapításának 20. évfordulóját ünnepli a szatmárnémeti Harag György Társulat Brighella Bábtagozata – közölte a társulat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Kolozsvári metszéspont: nagy visszatérőkkel, új vendégfellépőkkel jubilál az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál

Azért indították, mert a közönség egy része a harmincas évek színházát kérte számon a kolozsvári magyar társulaton. A kortárs világszínház erdélyi seregszemléje lett: november 10. és 22. között 10. alkalommal rendezik meg az Interferenciákat.

Kolozsvári metszéspont: nagy visszatérőkkel, új vendégfellépőkkel jubilál az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Kolozsváron lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház az operában

A kincses városban lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház, a Pupek című produkció november 3-án 19 órától látható-hallható a Kolozsvári Magyar Operában.

Kolozsváron lép fel a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház az operában
2026. november 03., kedd

Szatmári és nagyváradi színművész kapja megosztva a 2026-os Csíky András-díjat

A Csíky András Alapítvány kuratóriuma 2026-ban megosztva ítéli oda a Csíky András-díjat Moldován Blanka színművésznek, valamint Kocsis Anna színművésznek.

Szatmári és nagyváradi színművész kapja megosztva a 2026-os Csíky András-díjat
2026. november 02., hétfő

Nagyszeben és Budavár összefog: hamarosan kezdődik a dél-erdélyi szórvány magyar ünnepe

Huszonegyedik alkalommal rendezik meg november 6. és 15. között az Ars Hungarica fesztivált Nagyszebenben és a Szeben megyei Vízaknán. A dél-erdélyi magyar közösség legnagyobb kulturális seregszemléjén minden program ingyenes.

Nagyszeben és Budavár összefog: hamarosan kezdődik a dél-erdélyi szórvány magyar ünnepe
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem

A díszünnepségen jelen lesznek többek között a román királyi család tagjai, valamint a román és magyar kormány képviselői.

Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
2026. október 28., szerda

Sokféle történet, közös öröm: Müller Péter és a Sziámi zenekar is fellép a Kolozsvári Zsidó Napokon

Immár 11. alkalommal szervezik meg a zsidó kulturális napokat Kolozsváron, a november 2. és 5. közt tartandó rendezvénysorozatra a szervezők a zsidó kultúra barátait várják Erdély kincses városába.

Sokféle történet, közös öröm: Müller Péter és a Sziámi zenekar is fellép a Kolozsvári Zsidó Napokon
2026. október 28., szerda

Elhunyt Gyöngyössy János történeti grafikus, illusztrátor

Életének 71. évében, október 26-án elhunyt Gyöngyössy János székelyföldi történeti grafikus, illusztrátor.

Elhunyt Gyöngyössy János történeti grafikus, illusztrátor
Hirdetés
2026. október 27., kedd

Léda és Csinszka találkozik: Ady szerelmeiről szóló zenés színházi előadás Aradon

Ady szerelmei – több nő egy részben címmel érkezik budapesti vendégelőadás az Aradi Kamaraszínházba.

Léda és Csinszka találkozik: Ady szerelmeiről szóló zenés színházi előadás Aradon
2026. október 26., hétfő

Hazug „inkubátorközegben” megőrizni az emberséget: Verdi-mű premierje a Kolozsvári Magyar Operában

Anger Ferenc rendezésében mutatja be Giuseppe Verdi Don Carlos című operáját a Kolozsvári Magyar Opera társulata csütörtökön este fél héttől.

Hazug „inkubátorközegben” megőrizni az emberséget: Verdi-mű premierje a Kolozsvári Magyar Operában
2026. október 21., szerda

Ne a távolság döntsön: továbbra is megtéríti a máshonnan érkező nézők útiköltségét a Kolozsvári Magyar Opera

Megtéríti az útiköltséget a Kolozsvári Magyar Opera azoknak a nézőknek, akik más településekről, szervezett csoportban érkeznek az előadásaira.

Ne a távolság döntsön: továbbra is megtéríti a máshonnan érkező nézők útiköltségét a Kolozsvári Magyar Opera
Hirdetés
Hirdetés