A főszervező elsősorban a térség tehetséges fiatal zenészeinek szánta ezt a tábort, de tavaly meglepetéssel tapasztalta, hogy ők kevésbé voltak erre nyitottak, viszont az országban és a határon túl nagy lelkesedéssel fogadták az ötletet. A tavalyi résztvevők mindannyian visszaigazoltak, hogy idén is jönnek – mondta Lázár-Prezsmer. A tábort nemcsak a dzsesszzenészeknek, hanem minden műfaj művelőjének szánják, ugyanis a kezdeményezők úgy vélik, ha a résztvevők megtapasztalják és magukévá teszik ezt a zenei gondolkodásmódot, akkor a klasszikus, a rock vagy a popzene terén is kamatoztatni tudják. A dzsessz a 21. század egyik meghatározó zenei műfaja, ennek ellenére Romániában nincs támogatottsága. A táborban hangszeres oktatásra, dzsesszelmélet és -történet tanítására, zenekari gyakorlatra és a nagyközönség számára is nyitott koncertekre kerül sor. A budapesti Lakatos Ágnes éneket, Eichinger Tibor gitárt, Grencsó István és a kölni Nicolas Simion szaxofont, klarinétot és fuvolát, a bukaresti Mircea Tiberian és a budapesti Márkus Tibor zongorát, dzsesszelméletet és dzsessztörténetet, Csuhaj Barna Tibor nagybőgőt, basszusgitárt, Jeszenszky György és a berlini Maurice de Martin dobokat, ütőhangszereket tanít. Az érdeklődők augusztus 20-áig jelentkezhetnek az endrelazar@yahoo.com e-mail címen vagy a 0742-769628-as telefonszámon. Az egyhetes táborozás költsége 250 lej.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.