Hirdetés

Mindenben más színházat akar Vidnyánszky Attila

Vidnyánszky Attila a budapesti Nemzeti Színház új vezetője – jelentette be a döntést tegnap Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. A Nemzeti Színház új igazgatójának megbízatása 2013. július elsején kezdődik, és öt évre, 2018. június 30-áig szól.

2012. december 18., 07:422012. december 18., 07:42

Az átadás-átvétel lebonyolítását Fekete Péter, a békéscsabai Jókai Színház igazgatója miniszteri biztosként segíti január elsejétől. Feladata, hogy a következő évad előkészítésében segítségére legyen a jelenlegi és a következő igazgatónak – mondta el a miniszter.

Hozzátette: Alföldi Róbertet nagy képességekkel rendelkező embernek tartja, és gratulál a Nemzeti Színház élén eddig kifejtett tevékenységéhez. Balog Zoltán a szakmai bizottság véleménye alapján hozta meg döntését a Nemzeti Színház vezetői állásának betöltéséről, amelyre a jelenlegi vezérigazgató, Alföldi Róbert mellett a debreceni Csokonai Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila, Szennyai Mária színésznő és Hídvégi Miklós színész-rendező pályázott.

A tájékoztatón elhangzott, hogy a négy pályázó közül Alföldi Róbert és Vidnyánszky Attila munkája felelt meg a kiírásban foglaltaknak. A szakmai bizottság tagjai írásban értékelték előzetesen a benyújtott pályázatokat, amelyek alapján a két érvényesen pályázó személyes meghallgatásáról döntöttek. Vidnyánszky Attilát pályázata és a személyes meghallgatás alapján mindegyik bizottsági tag javasolta a Nemzeti Színház vezérigazgatói állásának betöltésére, Alföldi Róbert pályázatát 1 támogató szavazat mellett 4 tartózkodás és 4 nem szavazattal nem támogatottnak minősítette.

„A Nemzeti Színház nem pusztán színház, hanem olyan intézmény, amelynek nemzeti értékeket kell képviselnie, közvetítenie. Ennek markáns megjelenése a benyújtott pályázatok alapján egyértelműen Vidnyánszky Attilától várható. A két pályázó közül ő az, aki maradéktalanul megfelel a nemzet első számú színházának vezetőjével szemben támasztott követelményeknek” – fogalmazott Balog Zoltán.

Hozzátette: a közönség az elmúlt öt évben megismerhette az Alföldi Róbert által elképzelt színházat, ezt követően lehetőséget kell biztosítani másnak is arra, hogy megvalósíthassa elképzeléseit. Vidnyánszky Attila a bejelentést követően az MTI-nek elmondta: tulajdonképpen egész eddigi munkája arról szólt, hogy készüljön erre a feladatra. „Szerintem le fogunk ülni Alföldi Róberttel, és meg fogjuk tudni ezt beszélni” – tette hozzá. Vidnyánszky Attila – aki a debreceni színház vezetése mellett a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének vezetője, továbbá a Magyar Teátrumi Társaság és az illetékes miniszter által kinevezett szakbizottság, a színházi bizottság elnöke is – elmondta: egyéb posztjairól még nem döntött, fél éve van, hogy ezekre a kérdésekre válaszoljon.

Úgy gondolja ugyan, hogy a Nemzeti Színház vezetése egész embert kíván, de például a kaposvári egyetemi osztályát nem hagyná ott. Mint mondta, pályázatában húszoldalas tanulmányban fogalmazta meg, mitől nemzeti a Nemzeti Színház, amelyben egyszerre van jelen a hagyomány, a magyar lélek, a magyar gondolat ápolása és az újítás is. A tanulmányban szól a legfontosabb feladatokról is. „Hangvételében, üzeneteiben, megszólalási módjában, mindenben más lesz ez a színház” – fogalmazott. Elmondta: az első évad tervei között szerepel nyitóelőadásként Petőfi Sándor János vitéz című műve saját rendezésében, emellett még egy darabot állít színpadra. Rendezni fog Silviu Purcărete és Viktor Rizsakov is.

Szólt arról, hogy bizonyos területeken Eperjes Károly lesz a helyettese, de az ő pontos feladatköre még nem kristályosodott ki. Elmondta, hogy a színházat „kinyitják”: az évadban 40–50 fellépése lesz a teátrumnak vidéken, a társulat színészei 100-150 alkalommal jelennek meg vidéken, külföldön, és 100 vendégprodukciót hívnak meg. A színház költségvetéséről szólva elmondta: a pályázatában jelezte, hogy mi az, ami a jelen költségvetésből megvalósítható – elképzelései 90 százalékánál ebből indul ki –, és mihez van szükség plusztámogatásra.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere megjegyezte: a terveket látva majd a költségvetés emelkedését is elképzelhetőnek tartja.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés