Miklós János festményei Nagyváradon

„A mostani tárlat bizonyíték arra, hogy Miklós János alkotóereje teljében van abban az életkorban, amikor a legtöbb művész már visszatekintő kiállításban gondolkodik” – vélte a múzeumigazgató. Elmondta: Belényes a két háború között fontos, zsibongó kulturális központ volt, aztán a hetvenes évekig szinte nem történt semmi ott a művészet terén.

Akkor nőtt fel Miklós János generációja, s a festő is akkoriban végezte el Kolozsváron a képzőművészeti egyetemet. A diploma megszerzése után azonban évekig, évtizedekig a tanításnak élt. A mostani kiállítás színvilágában, melegségében fiatalos erőt sugároz, amely épp annyira belényesi, mint amennyire váradi: pezsgő, változatos, színes, vidám – mondta Chiriac.

„Mindent elértem, amit pedagógusként elérhettem, eljött az idő, hogy festőművészként is megmutatkozzam” – vallotta Miklós a tárlatnyitón. Ő egyébként interkulturális eseménynek is tartja a tárlatmegnyitót, s megragadta az alkalmat, hogy román művésztársait, barátait húsvét elmúltával köszöntse.

Jakobovits Miklós magyarul szólt az érdeklődőkhöz. Elmondta: Miklós János a színek varázslatában él. A szín közvetítő erejét felhasználva mutatja meg kivételes érzékenységét, fiatalos életörömét. „Beszéde is éppen olyan gyors és temperamentumos, mint festészeti stílusa” – mondta Jakobovits, aki úgy véli, Miklós képei zsigeri, barbár erőt sugároznak. „Ritmikusak, sodró erejűek a színkompozíciók” – magyarázta.

Ligia Mirişan, a Megyei Kulturális Igazgatóság vezetője azt mondta, ha nem tudná, hogy hatvanéves művészről van szó, a képekből sugárzó öröm és életszeretet alapján azt hinné, pályakezdő fiatalról van szó, ám a mondanivaló ennél érettebb, mélyebb: a hit és az isteni dimenzió mélységeibe és magasságaiba vezet el.