
2009. május 26., 01:012009. május 26., 01:01
Az alkotás az Un Certain Regard (Egy bizonyos tekintet) szekcióban versenyzett, és a FIPRESCI-díj mellett a zsűri díját is elnyerte. A mozi olyan nagy lapoktól kapott pozitív visszajelzést, mint a Variety meg a The New York Times, viszont az általános vélekedés szerint nem „közönségfilmmel” jelentkezett az Aranykamerás rendező. Porumboiu vígjátékát az év elején forgatták a rendező szülővárosában, Vasluiban, a CNC és az HBO támogatásával. A film romániai premiere a hamarosan kezdődő Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon lesz. „Filmem nem a húsz évvel később hatalomra jutó nácizmus, hanem általában a politikai és vallási terrorizmus gyökereit vizsgálja” – mondta az Aranypálma átvételét követően Michael Haneke. A két és fél órás fekete-fehér dráma az első világháború kitörése előtt egy észak-németországi kis faluban játszódik, témája a puritán világ gyermeknevelési módszereiből születő erőszak. A rendező szerint a tragédiát a filmben alapvetően az okozza, hogy azok, akik rosszul bánnak a gyerekekkel, nincsenek tudatában annak, hogy megalázzák őket. A filmjeiben a bűntudatot és a negatív lelki történéseket a legapróbb részletességgel feldolgozó 67 éves Haneke nem először nyert díjat Cannes-ban, de először vehette át az Aranypálmát: 2005-ben a legjobb rendezés díját vihette haza Rejtély című filmjéért, 2001-ben pedig az Elfriede Jelinek-regény alapján készült A zongoratanárnő című alkotásáért a zsűri nagydíját érdemelte ki. „Egy olyan csodás film ez, amely nem akar üzenni, de nagyon fontos dolgokról szól” – mondta a díjkiosztást követően a zsűrielnök. Isabelle Huppert az osztrák rendező két korábbi filmjében játszott főszerepet; A zongoratanárnőben nyújtott játékáért 2001-ben elnyerte a legjobb női alakítás díját Cannes-ban. A francia színésznő elmondta: imádja Haneke munkáját, az emberségét, amely „néha fura utakra tör”, de ez az, ami még érdekesebbé és lenyűgözőbbé teszi vele a munkát. A zsűritagok közötti nézeteltérésekről, azon belül is az elsősorban Huppert egyszemélyi irányításáról s a közte és James Gray amerikai rendező közti rendszeres vitákról sokat cikkezett a francia sajtó, amely az utolsó pillanatig Jacques Audiard Un prophete (Egy próféta) című filmjét tartotta a legesélyesebbnek az Aranypálmára. A francia alkotás végül a második legfontosabb díjat, a zsűri nagydíját nyerte el. A film egy francia börtönben játszódik: egy kamasz tolvaj véres gengszterré válásának történetét dolgozza fel. n K. B. A zsűri nagydíja: Un prophete (Egy próféta). Legjobb film (Aranypálma): Das weiße Band (A fehér szalag). Legjobb forgatókönyv: Lu Je (Tavaszi lázas éjszakák). Legjobb rendező: Brillante Mendoza (Kinatay / Mészárlás). Legjobb színész: Christoph Waltz (Inglourious Basterds / Becstelen brigantyk). Legjobb színésznő: Charlotte Gainsbourg (Antikrisztus). A zsűri díja: Thirst, ez az én vérem és Fish Tank. Legjobb rövidfilm: Arena (Joao Salaviza). Aranykamera: Sámson és Delila (Warwick Thornton). Un certain regard: Kynodontas / Dogtooth (Jorgosz Lanthimosz). FIPRESCI-díj – Un certain regard (zsűri díja): Poliţist, adjectiv (Corneliu Porumboiu). FIPRESCI-díj: Das weiße Band (Michael Haneke). FIPRESCI-díj (Quinzaine des Realisateurs): Amreeka (Cherien Dabis). Az ökumenikus zsűri díja: Looking for Eric. A fesztivál különdíja: Alain Resnais.A 62. Cannes-i Filmfesztivál díjazottjai
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.