
2012. június 27., 09:422012. június 27., 09:42
Az évadon „kívül” a Háromszék Táncegyüttes is részt vesz a Székely Vágtán a Komáromi Lovasszínház János Vitéz című szabadtéri előadásában július 14-én az Óriáspince-tetőn. Ugyanakkor az együttes a sepsiszentgyörgyi Százlábú és a gyergyószentmiklósi Kökényes néptáncegyüttessel közreműködve, önálló műsorral jelentkezik a második alkalommal megrendezett Székely Vágtán.
A Táncpromenád című produkció erdélyországi táncos barangolásra hívja a közönséget. A kimondottan néptáncelemekből építkező előadás koreográfusa Ivácson László, zenél a Heveder zenekar, énekel Erőss Judit, közreműködik Mátrai László színművész. A Háromszék Táncegyüttes nyári programja a XIV. Kommandói Cigányfolklór-táborral folytatódik, amelyre július végén, 22–29. között kerül sor, és ahol idén is az együttes volt, és jelenlegi tagjai tanítják az énekeket, táncokat.
A Maszkura, az Erdélyország az én hazám, a Száz évig korábbi előadásaikat ebben az évadban is műsoron tartották, Erdélyben és Magyarországon turnéztak. Ebben az évadban is megszervezték az őszi népzene- és néptánctalálkozót, és újra megtartották a Novák Ferenc Tata Kossuth-díjas rendező-koreográfussal közösen a rendhagyó történelmi, tánctörténeti előadás-sorozatot.
A táncegyüttes még mindig az évek óta megoldásra váró székházgonddal küzd, a kultúrpalotában nagy bért fizetnek, és a körülmények sem megfelelők. Abban reménykednek, hogy az ígéretek szerint megkapják a színház udvarán felépített új stúdiótermet. Az alacsony fizetések miatt egyre kevesebben vállalják a táncos-hivatást. A következőkben Tékozló fiú címmel terveznek táncszínházi előadást, új folklórműsort állítanának öszsze, és felújítanák A helység kalapácsának című előadásukat.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.