2010. június 04., 09:312010. június 04., 09:31
Az igazgató megfellebbezi az eredményt, meglátása szerint a munkájával kapcsolatos kifogások alaptalanok. A Magyar Polgári Párt szentgyörgyi önkormányzati képviselői közleményben pontosítottak, hogy a vizsgáztató bizottság összetételéről nem a tanács döntött, hanem a polgármester, és hogy a vizsgát az MPP- frakció megkerülésével szervezték, „jól érzékelhető szándékkal, hogy Bocsárdit menesszék”.
A frakció Bocsárdi művészi és színház-igazgatói tevékenységét értékeli és támogatja. Klárik Attila elmondta, kormányrendelet írja elő az értékelés módszertanát, a fenntartó önkormányzat rendeli ki a bizottságot. Bocsárdi művészi munkáját maximális pontszámmal értékelték, kifogások a menedzseri tevékenysége ellen merültek fel. Klárik Attila hangsúlyozta, megalapozatlanok a híresztelések, hogy meneszteni akarják Bocsárdit.
Az igazgató csütörtökön kiadott nyilatkozatában az áll, elfogadhatatlannak tartja az értékelést, mert azt nem igazgatói pályázata alapján végezték, mint ahogy a vonatkozó törvény előírja. A bizottság elmarasztalta, amiért nem nyit a közönség felé, holott az előadások nézettsége mandátuma alatt 20 százalékkal nőtt. Az igazgató gazdasági mutatókkal támasztja alá, hogy 2009-es bevételeik 2005-höz viszonyítva a kétszeresére nőttek. Mint írja, idén a színház kénytelen három hónapra felfüggeszteni minden alkalmazottjának munkaszerződését, így spórolva, hogy ősszel új előadásokat készíthessenek. Ezt eddig azért nem hozták nyilvánosságra, mert bíztak a városvezetés költségvetés-kiegészítésre tett ígéretében. Hangsúlyozta, az értékelés alapján politikai szándékot érez befolyni az intézmény ügyeibe, ezért az őszi versenyvizsga eredményét, s a színházból való eltávolítását előre eldöntött játszmának látja, ezért fellebbezési jogával élni fog.
A háromszéki civilek on-line petíciót kezdeményeztek Bocsárdi védelmében. Az aláírásokat kedden nyújtják be a városházára.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.