2011. július 01., 10:122011. július 01., 10:12
A fiatal képzőművészek számára meghirdetett versenyre már harmadik alkalommal került sor. A zsűriben idén két nagyváradi és három debreceni szakember vett részt – tavaly az arányok fordítottak voltak. Váradról Ramona Novicov műkritikus és Aurel Roşu, a Bihar Megyei Képzőművészek Szövetségének elnöke, Debrecenből pedig Máté András fotográfus, illetve Sulyok Géza és Tarnóczi József festőművészek zsűriztek. Az idei két fődíjat a nagyváradi Horia Traian Sălăjean festőművész, illetve a debreceni Durucskó Zsolt grafikus nyerte el. A szokásokhoz híven egy-egy ötvenezer forint értékű különdíjat is kiosztott a két önkormányzat: Nagyvárad különdíját Tarnóczi Tamás debreceni pályázó, Debrecenét pedig Lajtos Éva Melinda váradi művésznő vehette át. Ramona Novicov elmondta, a várakozásokhoz képest sokkal kevesebben, mindössze heten vettek részt a pályázaton Nagyváradról, ennek pedig valószínűleg az az oka, hogy nehézkes a kommunikáció a kritikusok, művészetszervezők és az alkotók között. Debrecenből idén tizenketten vettek részt a megmérettetésen. A pályázók legjobb munkáiból július hetedikén a debreceni Műterem Galériában, majd augusztus elsején a nagyváradi Vizuális Művészetek Galériájában nyílik tárlat. A két fődíjasnak egy éve van, hogy egyéni kiállításának anyagát összeállítsa.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
szóljon hozzá!