
Fotó: A szerző felvétele
2012. július 25., 08:552012. július 25., 08:55
A budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet vándortárlata a művész-politikus életművét mutatja be. A múzeum előterét uraló, annak templombelsői hangulatot kölcsönző üvegfestményt Németh Zsolt, a kivitelezést támogató Magyar Külügyminisztérium államtitkára és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere leplezte le Makkai András jelenlétében.
Az avatóünnepségen Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója elmondta, idén a múzeumépület átadásának századik évfordulóját ünneplik, a centenárium több rendezvényt ölel fel, az üvegablak elkészítése is egy ilyen ünnepi alkalom.
„Kós Károly nemcsak az épületet tervezte meg, hanem a legaprólékosabb részleteket is megrajzolta, a lépcsőkorlátot, a kilincset, a berendezést. A tervek egy része elveszett, egy része nem valósulhatott meg, amiként a Kós barátja, gróf Bánffy Miklós által tervezett vitrálium sem. Ezzel egy régi adósságot törlesztünk” – szögezte le Vargha Mihály. Az igazgató elmondta, szeptember 24-én a bejáratnál két, Kós Károly által tervezett lámpát avatnak, melyeket egy olaszteleki mester készít el.
Németh Zsolt Csaba királyfi és az üvegablakot tervező Bánffy Miklós között vont párhuzamot, elmondta, a vitráliumon Csaba királyfi leszegett fővel, konokul ül a lován, az alkotó a kihívásokkal teli életútra, ugyanakkor saját hányatott sorsára is utal, amely mindkét esetben elválaszthatatlan a székelység sorsától. Németh Zsolt kifejtette, fontosnak tartják a Házsongárdi temetőben a Bánffy-kripta helyreállításának támogatását.
Ács Piroska, a budapesti Országos Színművészeti Intézet és Múzeum igazgatója ismertette gróf Bánffy Miklós életútját, és elmondta, 2010-ben hozták létre az emlékének szentelt vándorkiállítást, amelyet két hónapon át a Székely Nemzeti Múzeum látogatói is megtekinthetnek. A bemutatóval a Bánffy Miklós által tervezett, Csaba királyfit ábrázoló üvegablak átadásához kapcsolódtak, hogy a nézők ezt a munkáját egész tevékenységének tükrében szemlélhessék.
A Bánffy iránti növekvő érdeklődésnek köszönhetően életének, tevékenységének újabb és újabb emlékei kerülnek felszínre, így a vándorkiállítás különböző állomásain szinte minden alkalommal be tudnak mutatni valami nóvumot, amely Sepsiszentgyörgyön Bánffy zenei érdeklődésének egy apró bizonyítéka: egy általa komponált keringő a Bánffy család hölgytagjainak előadásában és az eredeti kotta – mondta Ács Piroska.
A Székely Nemzeti Múzeumban hat éve kezdődött a program, amelynek célja a vázlatrajzokban fennmaradt épületdíszítések kivitelezése. A program keretében készült eddig a kovácsoltvas korlát és lámpa, a múzeumcímer, a díszterem padjai és a Csaba királyfit ábrázoló üvegfestmény.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.