Hirdetés

Megvalósulhat a Léda-múzeum

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Őszre befejeződhet annak a nagyváradi háznak a felújítása, amelyben Ady Endre múzsája, Léda, vagyis Brüll Adél lakott néhány éven át. A Fő utcai ház igen leromlott állapotban van, a rendszerváltás előtt a Román Vasúttársaság használta levéltárként, utána pedig privatizálták és bérbe adták.

Nagy Orsolya

2010. július 21., 09:202010. július 21., 09:20

Sokáig szórakozóhelyként működött, ám az üzemeltetők nem újították fel, így az épület állapota tovább romlott. Miután a bár megszűnt, a város tulajdonába került ingatlan üresen maradt.

Megkésett felújítás

2006 elején az önkormányzat pályázatot hirdetett a bérlési jog elnyerésére, amelyet az RMDSZ Partium Alapítványának javára bíráltak el – mesélte lapunknak Lakatos Péter parlamenti képviselő, az alapítvány elnöke. A pályázat feltételei között szerepelt, hogy a fő javításokat tulajdonosként a városnak kell elvégeztetnie, s csak ezután költözhet be az alapítvány, amely az átvételtől számított tíz éven át használhatja az ingatlant. Bár a felújításra szánt pénzt Lakatos tudomása szerint már a következő évben elkülönítették a városi költségvetésben, végül nem erre fordították, így a munka csak tavaly augusztusban kezdődhetett meg. Mostanáig a tetőszerkezetet sikerült kijavítani, némi belső felújítást is végeztek, és hamarosan új ablakokat kap az épület – közölte a városháza sajtóosztálya. A munka összesen 420 ezer lejbe kerül áfa nélkül, és a tervek szerint őszre befejeződik, addigra a villanyvezeték-hálózatot, a fűtéscsöveket is kicserélik, felújítják a mosdókat. A falak és plafonok díszítőelemeit kívül-belül meghagyják, megerősítik vagy újraépítik, bár a ház nem szerepel a műemlékek listáján.

Gyűjtés közgyűjteményhez

A Partium Alapítvány ragaszkodik ahhoz az elképzeléséhez, hogy a házban Léda-emlékszoba vagy szobák létesüljenek – mondta el a Krónikának Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere, az alapítvány kuratóriumi tagja. A tervezett múzeumban olyan tárgyi emlékeket helyeznek majd el, amelyeket nyilvánosan meghirdetett gyűjtés útján sikerül beszerezni a váradiaktól. A Partium Alapítvány székhelyét is itt rendezik be, de mivel ennek a szervezetnek nincs szerteágazó tevékenységi köre, csak néhány rendezvény szervezésével foglalkozik, erre a célra egy iroda is megfelel – mondta az alpolgármester. Mint megtudtuk, bár a tulajdonosnak elméletileg csak a fő javításokat kell elvégeztetnie, nem adhatja át használhatatlan állapotban a szobákat sem, így várhatóan az alapítványnak nem kell sok időt és pénzt szánnia a belső felújításra.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 03., szerda

Operamesék, kulisszatitkok: interaktív foglalkozások hozzák közelebb a komolyzenét a legkisebbekhez

Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.

Operamesék, kulisszatitkok: interaktív foglalkozások hozzák közelebb a komolyzenét a legkisebbekhez
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Erdélyi településeket is érintő adventi turnéra indul a Kaláka

Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.

Erdélyi településeket is érintő adventi turnéra indul a Kaláka
2025. december 01., hétfő

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes

Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes
2025. december 01., hétfő

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión

A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión
Hirdetés
2025. november 30., vasárnap

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film

Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film
2025. november 29., szombat

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)
2025. november 27., csütörtök

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban

Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban
Hirdetés
2025. november 27., csütörtök

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány

Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány
2025. november 26., szerda

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház
2025. november 25., kedd

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát

Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát
Hirdetés
Hirdetés