Hirdetés

Megrongálódott iratok vannak a nagyváradi színház alapkövében talált fémtartályban

Felnyitották a nagyváradi színház alapkövében talált fémtartályt, jelentette be tegnap Biró Rozália alpolgármester, aki szemtanúja volt az eseménynek.

2010. augusztus 25., 10:072010. augusztus 25., 10:07

Több iratot is találtak a fémtartályban, ezek egyike egy vastagabb papírra nyomtatott oklevél lehet, ám a lapok sajnos megrongálódtak, penészgomba is megtámadta azokat, így nem próbálták meg szétválasztani az íveket, melyeken egyelőre csak szótöredékek olvashatók, mondta Biró Rozália, aki több felvételt is bemutatott a tartály felnyitásáról.

Maga a tartály dupla falú (kívül cink, belül ólom), ám fedele egyrétegű, és meg is sérült, így az alul lévő dokumentumok jobb állapotban vannak, mint a felsők. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a szakemberek szerint a korabeli papírnak magas a savtartalma, így ha nem megfelelő körülmények között próbálják szétválasztani a lapokat, azok egyszerűen porrá hullanak.

Aurel Chiriac, a Körösvidéki Múzeum igazgatója, aki az alpolgármesterrel, Florin Heredea restaurátorral és Tavaszi Hajnallal, a Gheorghe Şincai Megyei Könyvtár ügyvezetőjével szintén jelen volt a tartály tegnapi felnyitásakor, a gyulafehérvári papírrestauráló műhelyt javasolta a dokumentumok helyreállítására, ám az alpolgármester jobbnak látná, ha a budapesti Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) szakemberei látnának hozzá az iratok restaurálásához.

Kapcsolatba léptek Boka Lászlóval, az OSZK nagyváradi származású részlegvezetőjével, aki ma tájékoztatja a könyvtár vezetőségét a helyzetről, mondta Biró Rozália, aki megígérte: a fejleményekről folyamatosan tájékoztatják a közvéleményt. Az eredeti dokumentumokat valószínűleg restaurálás után sem lehet kiállítani, de az iratok fakszimile változatát a színház előcsarnokában bemutatnák a nagyközönségnek is, tett hozzá Biró.



Visszakerül helyére az emléktábla

A nagyváradi Fekete Sas-palota Kossuth utcára néző erkélyén ma is látható annak az emléktáblának a helye, melyet 1898. augusztus 26-án lepleztek le a száz évvel korábban, 1798. augusztus 26-án megtartott első magyar nyelvű színházi előadás emlékére – mondta a tábla visszaállítását kezdeményező Sárközi Zoltán váradi önkormányzati képviselő. Az emléktábla 1989 novemberében tűnt el az épület faláról az akkori városvezetés parancsára, és 21 év után, 2010. augusztus 26-án, azaz holnap 16 órakor leplezik le az eredetivel azonos szövegű emléktáblát, majd a Szigligeti Társulat művészeinek rövid műsora következik.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés