2010. január 05., 09:342010. január 05., 09:34
A szlovákiai intézmény költségvetését a gazdasági válságra hivatkozva oly mértékben csökkentették, hogy abból a 2009/2010-es évadban egyetlen bemutatóra sem telt volna, így félő volt, hogy a színház megszűnik.
Az 1969-ben alapított színház igazgatója ezért háláját fejezte ki a Duna Televízió elnökének, Cselényi Lászlónak és a csatorna munkatársainak segítségükért. „Nagyon örülünk neki, hogy ilyen tetemes összeg gyűlt össze, hiszen így egyre nagyobb a remény színházunk fennmaradására” – fogalmazott Kolár Péter színházigazgató.
A Duna Televízió november 27–28–29-én tematikus összeállításokkal, színházi közvetítésekkel, dokumentumfilmekkel és adományvonal létrehozásával buzdította adakozásra nézőit.
A Thália Színház fennmaradása érdekében mintegy 30 millió forintos hiányt kell pótolnia – tudatta az intézmény vezetősége. Már az első három napon 24 164 925 forintot ajánlottak fel a csatorna nézői a végveszélyben lévő kulturális intézménynek, ez az összeg az új év elejére már megközelíti a szükséges 30 millió forintot, amely fedezni tudja a színház éves költségeit.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.